Belföld

Folytatódik a kánikula: ebben az országrészben lesz a legmelegebb

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Egyelőre nem enyhül számottevően a meleg: három megyére harmadfokú riasztást adtak ki magas középhőmérséklet miatt.

A fátyol- és gomolyfelhők mellett kedden általában sok napsütés várható – írja a Kiderül. Kevés helyen – főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben – alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Megélénkül, néhol megerősödik a szél és egyre nagyobb területen fordul északnyugatira, északira. Késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos széllökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

A legmelegebb a Dél-Alföldön lesz, ahol a napi középhőmérséklet 29 fok körül vagy afelett alakul. Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyékre adtak ki emiatt harmadfokú figyelmeztetést. Az ország több részén másodfokú és elsőfokú figyelmezetetés érvényes a magas napi középhőmérséklet miatt. Kedden napközben északkeleten, a nyugati határszélen, illetve a déli, délkeleti határvidék közelében van kis esély egy-egy zivatarra.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik