„Nem megyek, már öreg vagyok” – mondja a Filatorigát HÉV-megálló és a Sziget Fesztivál bejárata közötti útszakaszon ücsörgő néni. Megpihent egy árnyas betondarabon, de nyugalmat nem igazán talált; a fesztiválra vonuló tömegből unos-untalan odaszól valaki, hogy „tessék velünk jönni”. Most épp egy bottal járó, vidám kalapos úr igyekszik meggyőzni:
Ugyan! Hát már a Bródy is nyolcvan…
A néni marad. De a Sziget mínusz egyedik, Bródy János (dalai) tiszteletére rendezett napjára azért így is sokan érkeznek. Ezzel folytatódik az idei fesztiválon amúgy is nagy hangsúlyt kapó nosztalgiázás: szombaton Sebestyén Balázs – illetve DJ Oti nevű alteregója – töltötte meg a nagyszínpadot; aznap hatvanötezres tömeg szeretett volna visszarepülni a kilencvenes évek neonfényes éjszakáiba. Most azért valamivel kevesebben érkeznek, viszont messzebbre is megyünk vissza az időben: Bródy idén ünnepelte 80. születésnapját, 18 évesen lett az Illés-együttes tagja – a számokból is látszik, mekkora időutazás ez.
Az elmúlt hatvan évben Bródy több mint nyolcszáz dalszöveget írt – köztük a magyar pop-rockzene történetének első sorát –, a maratoni, hatórás koncertfolyam ennek nyilván csak a töredékét képes felvillantani. Azért így is elképesztő élmény: kortársak és fiatalok váltják egymást a színpadon (a Carson Comáról például maga Bródy úgy fogalmaz, az unokái lehetnének), végigéneklik az életmű legfontosabb és legnépszerűbb dalait, elérzékenyülnek, sztorizgatnak, jókívánságokkal halmozzák el az énekes-dalszerzőt. Az eseményt Novák Péter rendezte, zenei producere Závodi Gábor volt.
Olyan nagy megtiszteltetésnek tekinti mindenki, hogy itt lehet, hogy az emelkedettség azonnal átragad a közönségre. A fellépők is meghatódnak, Bródy is sír, a tömeg is örömkönnyek között énekel végig hat órát. Olyasmit érezni a levegőben, mint amit anno az Illés Szigeten tartott búcsúkoncertjéről állított a reklám:
