Nagyvilág

Az árvíz sem gátolja meg a lengyel elnökválasztást

A lengyel kormány bejelentette, hogy a pusztító árvizek ellenére megtartják a június 20-ra kitűzött elnökválasztást.

Donald Tusk kormányfő és pártja ellenáll a közvélemény nyomásának, hogy halasszák el a választást, és arra sem hajlandó, hogy nemzeti katasztrófának nyilvánítsa az áradások nyomán kialakult helyzetet.

“A miniszterelnök az állami választási bizottság tájékoztatására vár, de a mai helyzet alapján nem utal semmi sem arra, hogy ne lehetne megtartani a választást” – nyilatkozta a kormányszóvivő.

Időközben kedden elővigyázatosságból a legtöbb varsói iskola zárva volt, és az előrejelzések szerint küszöbön áll az áradások immár harmadik hulláma. Jerzy Miller belügyminiszter is visszautasította a szükségállapot kihirdetését, amit azzal is magyaráz, hogy az önkormányzatoktól nyert információi szerint azok készen állnak a választás zökkenőmentes lebonyolítására.

Egyes árvíz sújtotta körzetekben “szavazóhelyiségként” sátrakat emelnek majd, továbbá lehetséges, hogy a választókat gépjárművel gyűjtsék össze és szállítsák majd voksolni. A belügyminiszter is hangsúlyozta, hogy az utolsó szót majd a választási bizottság mondja ki.

A több hete tartó, rendkívüli áradásoknak eddig húsz halálos áldozata volt Lengyelországban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik