A történetük akár egy Verne-regény alapja is lehetne: a házaspár vesz egy vitorlást, és nekivág élete kalandjának. Hogyan jött az ötlet, majd a megvalósítás?
Dr. Metz Bendegúz: Budapesten, a SOTE-n végeztünk (én 2020-ban, Kriszti 2022-ben), majd kiköltöztünk Svájcba és ott dolgoztunk orvosként. Már az egyetem vége felé kikristályosodott, főleg Krisztina fejében, hogy szeretne valami nagy kalandot, ami kicsit kárpótolja az elmúlt évek stresszéért, a sok tanulásért.
Először lakóautóban gondolkoztunk, ám végül úgy döntöttünk, hogy nekünk inkább a tenger való, és nekivágtunk még a családalapítás előtt.
Dr. Békési Krisztina: Mindketten nagyon szeretünk a tengeren lenni, búvárkodni, horgászni. Szóval így egyértelművé vált, hogy bár kevés tapasztalattal rendelkeztünk, valahogy ez áll hozzánk a legközelebb.
Az autós ötlet érhető, az ember egyszerűen nekivág az útnak. De egy hajó teljesen más, kicsit több pénz, és ami még fontosabb, hajózási tapasztalat kell hozzá. Azzal hogy álltak?
Bendegúz: Sokféleképpen lehet csinálni, van, aki egész életében erre készül. Mi úgy kezdtük, hogy letettük a brit Royal Yachting Association alapszintű hajós jogosítványát, egyszer béreltünk hajót, és egyszer elmentünk egy egyhetes túrára. Tehát összesen pár hét tapasztalatunk volt. De sebaj, gondoltuk, majd tapasztalatot szerzünk a mediterrán térségben: pár hónapot hajózunk, mielőtt tényleg nekivágunk az első hosszabb útnak. Vettünk egy 35 éves, 13 méteres, felkészületlen állapotban lévő hajót, és naivan úgy gondoltuk, hogy gyorsan fölkészítjük. Végül sikerült, csak sokkal több pénzt emésztett fel. A hajót úgy készítettük föl, hogy gyakorlatilag teljesen autonóm módon tud ellátni minket árammal és vízzel. Napelemekkel csináltuk az áramot, ebből üzemeltettük a vízcsinálónkat, amely édesvizet készített a tengervízből. Ha napos az idő, akkor még főzni is tudtunk az indukciós főzőlapunkkal. Nagyon ritkán kellett beüzemelni a hordozható generátorunkat. Egy ilyen túrában nem is a vitorlázás a legnehezebb, hanem az, hogy a hajót műszakilag olyan állapotba kell hozni, hogy működjön. Mert mindig elromlik valami. Az is rossz, ha nincs pénzed, de az is, ha másnak vagy kiszolgáltatva. Egyszerűbb, ha az ember megtanul sok mindent. Nekem ez sikerült, már szinte mindent én javítok meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ezt hogyan kell elképzelni? Mint egy internetes önképzést?
Bendegúz: Hát igen, rengeteget beszélgetek a Chatgpt-vel. Ez nem arra jó, hogy megoldást kapjak, csak a gondolatmenetemben segít. Vannak a neten nagyon jó csoportok, ahol az emberek segítik egymást. Most jutottam el addig, hogy az elektronikától elkezdve a vécéken át a motorig nagyon sok mindent én csinálok. Már nem is bízom másban. Sokat kell fizetni, nem csinálja meg jól, ha megcsinálja. Ha baj van, akkor pedig 3000 km-rel távolabb vagyunk tőle.
A probléma veled megy, aki megcsinálta, az meg ott marad…
Volt olyan, amit muszáj volt szakemberre bízni az út során, mert nem tudta megoldani?
Bendegúz: Igen, azért akadnak ilyenek. Volt egy nagyobb motorfelújítás Malajziában, akkor öt hétig voltunk a szárazdokkban. Azt nagyrészt szakemberek végezték, de az összehangolásukat én menedzseltem, a szétszerelés-összerakásban is segítettem. Meg aztán ott az állókötélzet, a sodronyok, amelyek tartják az árbócot, hogyha azok elszakadnak, ahhoz is profi segítség szükséges.
Nem nyaralás, expedíció
A 2024. július 13-ai bejegyzésükben az volt, hogy elindult a kaland, vitorlát bontottatok, és elindultatok Korzika felé, és hogy ez volt eddig a leghosszabb vitorlás utatok. Mi volt ott a legelső napokban a tapasztalat? Gondolom, a lelkesedés még vitt előre.
Krisztina: Május 25-én házasodtunk össze Budapesten, és hát nagyon-nagyon vártuk, hogy 2024. július 9-én elinduljunk a hajónkkal. A fő célunk az volt, hogy Korzikára vagy Szardíniára eljussunk. Igazából fel sem merült, hogy pár napot tesztelgessük, milyen a hajó, inkább nekivágtunk rögtön egy távolabbi szakasznak. Valóban, a lelkesedés nagyon vitt minket, de nyilván ott volt a bizonytalanság, mert ilyen messze a parttól nem voltunk még soha. Azt sem tudtuk, hogy néz ki egy éjszakai hajózás, ketten ezzel hogyan boldogulunk, vagy mi várható egyáltalán?
Bendegúz: Az első utunk olyan 100-200 mérföld lehetett. Ez egy lassú, kétnapos út, de mi több mint három nap alatt teljesítettük. Féltem a motortól, nem értettem hozzá, és emiatt nem engedtem használni. A hajóskönyvekben azt olvastam, ha nincs szél, akkor vár az ember. Emiatt sodródtunk, közben láttunk már bálnákat, meg gyönyörű naplementéket. A motortól való félelem nem is volt alaptalan, mert szétrobbant egy vízcső, minden telefolyt vízzel, mire megérkeztünk. Nekem ez volt az első trauma. Most már teljesen máshogy állok ehhez, de akkor azért elég ijesztőnek tűnt.
Legtöbben erre mondanák, hogy ez égi jel, és hagyjuk a fenébe. Felmerült ilyen gondolat?
