Nagyvilág

Ciprus gyanús rakományt tartóztatott fel

Az ENSZ embargóval sújtott Szudánba tartó hajó fedélzeten hadifelszerelést sejtettek.

Ciprus feltartóztatott egy hadifelszerelést szállító hajót, amely feltehetőleg Szudán és Szingapúr felé indult: addig nem engedték útjukra a hajót, míg szakértők meg nem erősítették, hogy a rakomány nem sérti az ENSZ és az EU embargóját. Nicosia kereskedelmi minisztere szerint nem lehetett pontosan megállapítani, hogy mi volt a fedélzeten, de kétségkívül hadi eszközökről volt szó. A hivatalos dokumentumai azt sugallták, hogy a hajó Norvégiából tart Spanyolország felé.

A helyi sajtó szerint a rakományt az amerikai hatságok figyelmeztetésére fésülték át, ám a ciprusi amerikai nagykövetség állítása szerint Washington nem volt beavatva a dologba.

Brüsszel nem engedélyezi fegyverszállítmányok eljuttatását Szudánba, a dárfúr-i ENSZ embargó miatt. Az évtizedek óta tartó konfliktusok következtében több mint 2,6 millió ember kényszerült otthonának elhagyására, és 300 ezer fő veszítette életét a háborúban.

Ciprus 2009-ben is feltartóztatott egy fegyvereket szállító hajót, mely Iránból tartott Szíriába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik