Nagyvilág

Késik a Merkel-Sarkozy randevú

Elhalasztották Nicolas Sarkozy francia államfő eredetileg hétfő estére tervezett berlini látogatását. A két vezető között mostanában feszült a viszony.

A hivatal szóvivője nem közölte a látogatás lemondásának okait, a berlini francia nagykövetség ugyanakkor azt állította, hogy a június 14-i halasztást a német fél kérte.

Korábbi berlini közlés szerint a hétfő esti villámlátogatás napirendjén az Európai Unió június 17-ére tervezett csúcstalálkozójával kapcsolatos egyeztetés, valamint a G8, illetve a G20 országcsoport tanácskozásának közelgő előkészítése szerepelt.

A látogatással kapcsolatban megfigyelők utaltak arra, hogy az elmúlt hónapokban ismét feszültebbé váltak a korábban az Európai Unió motorjának számító két ország közötti, az utóbbi időben inkább ingadozóvá vált kapcsolatok. Sarkozy és Merkel sokáig nem értett egyet a görög válság kezelésének módozataiban. Legutóbb az arról szóló vita okozott nézeteltérést Berlin és Párizs között, hogy az euróövezeti térségben szükség van-e egyfajta gazdasági kormányra az adósságválság terjedésének megakadályozása érdekében. Nicolas Sarkozy ennek egyik fő szorgalmazója, míg Merkel kancellár határozott ellenzője volt.

A halasztást ugyanakkor indokolhatják a gigantikus német megszorító csomag elfogadása körüli teendők is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik