Ismeretlen tettes ellen gazdasági és pénzügyi visszaélések miatt feljelentést tett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) - tudta meg a Népszabadság a tárca sajtóosztályától . A minisztérium vizsgálata során a szakértők megállapították, hogy a BLN Vagabunds Kft. a NKÖM-től felvett öszszesen 100 millió forinttal a mai napig nem számolt el jogszerűen, és a vállalt munkát sem végezte el. A kft. azzal kereste meg a minisztériumot, hogy a korábban 1100 év Európa közepén címmel készült 69 részes tv-sorozat anyagát könyvben, videón, CD- és DVD-formátumban is közreadja, amennyiben erre támogatást kap. A NKÖM a Miniszterelnöki Hivatal által adott pénzből a 2001. július 15-i szerződés alapján 50 millió forintot átutalt azzal, hogy a könyveket, videókat, CD-ket és DVD-ket 2001. október 15-ig kell elkészíteni. Bár a határidőre egyetlen könyvet, CD-t, videót vagy DVD-t sem tettek le - olvasható a minisztérium tájékoztatásában -, időközben a BLN Vagabunds Kft. ugyanarra a célra újra pénzt kért, immár az ISM-től. Az Ifjúsági és Sport Minisztérium a pénzt át is küldte az NKÖM-nek, ahonnan 2002. március 20-án újabb szerződés alapján, újabb 50 milliót utaltak át a BLN Vagabunds Kft.-nek. A határidő 2002. július 31. volt. A beígért termékeknek azonban még mindig nincs nyoma sem.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Tömegkarambol az M0-s körgyűrűn, hatalmas dugó
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 09:28 432 ezer forint volt a nettó medián kereset – a magyarok fele ennél kevesebbet, másik fele ennél többet vihetett haza
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
- 09:00 Hamarosan értékes páncélosokkal találkozhatunk a vízközeli utakon, vigyázzunk rájuk!
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
