A két csapat július 16-án találkozott legutóbb egymással, akkor egy felkészülési torna keretében a görögök nagyon simán, 22-16-ra győztek.
Rendkívül eseménydús volt az első negyed, a kapusbravúrokon kívül gyakorlatilag mindent láthatott a közönség. Ebben a periódusban a görögök támadtak hatékonyabban, aminek köszönhetően kétgólos előnnyel zárták a szakaszt (3-5).
A görögök ugyan egygólos előnnyel várták a harmadik negyedet, de a ráúszás után Jansik Szilárd rögtön előnyt harcolt ki, és maga fejezte be az akciót.
9-8-nál vezettünk először
Mindkét oldalon jött egy-egy távoli gól, majd egy kivédekezett görög előny után a magyarok is fórt kaptak. Varga Zsolt időt kért, Zalánki Gergő pedig befejezte akciót, ezzel először vezettek a magyarok (9-8). A görögök fordítottak, de Vigvári Vendel ismét egalizált. A görögök akciógóllal jelentkeztek, a túloldalon viszont kimaradt a magyar előny.
A záró nyolc perc elején kettővel elment az ellenfél, ráadásul nem nézett ki jól, hogy a magyarok két támadást is lövés nélkül fejeztek be. Zalánki révén hatalmas góllal közelített a magyar csapat, de Dimitriosz Szkumpakisz negyedik és ötödik találatával válaszolt (11-14).
Hárommal elhúzott a rivális, mégis körömrágós volt a vége
Zalánki előnyből szépített, majd bő három perccel a vége előtt Szkumpakisz eldönthette volna az összecsapást, Csoma Kristóf azonban védte a büntetőjét. A túloldalon kettős előnybe kerültek a magyarok, de kimaradt a hatalmas lehetőség. Zalánki újabb bombagóljával tette nyílttá a küzdelmet. Manhercz Krisztián egy gyenge ejtés után előbb egy labdaszerzéssel, majd – Varga Zsolt időkérése után – látványos góllal tette jóvá hibáját, egyenlítve ezzel.
A magyarok kapus nélkül támadták végig az utolsó 13 másodpercet, Manhercz lövését azonban blokkolták.
Sorozatban a harmadik magyar ezüst, történelmi görög arany
A magyar válogatott sorozatban a harmadik világversenyén zárt másodikként – világbajnokság, Európa-bajnokság, világkupa –, a görögök pedig történetük első győzelmét ünnepelhették.
