A pécsi sürgősségi klinikán történt betegbántalmazás messze túlmutat egy intézményen és az egyéni felelősség kérdésén – írja bejegyzésében Hegedűs Zsolt. Kiemelte: sem a beteg ittassága vagy agresszív viselkedése, sem az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhelés nem adhat felmentést egy kiszolgáltatott ember bántalmazására.
A poszt azután született, hogy a napokban nyilvánosságra került: négy ápoló a detoxikálóban többször is ájultra vert egy részeg férfit a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában. Az ügyészségi vádemelés hírére reagálva az intézmény sürgősségi osztályának vezetője, Kanizsai Péter is megszólalt, és közölte, hogy a felvételek láttán felajánlotta a lemondását, amit azonban nem fogadtak el.
Hegedűs Zsolt hangsúlyozta, hogy az intézmény már tavaly belső vizsgálatot indított, és nem a mostani sajtóhírek hatására lépett. Kitért arra, hogy az ügyet egy hozzátartozó panaszos levele indította el, ami rávilágít a visszajelzések fontosságára. Szerinte a betegek vagy családtagok panaszát nem támadásként kell értékelni, hanem a betegbiztonsági problémák feltárásának első lépéseként, és biztosítani kell, hogy a bejelentőket ne érhesse hátrány.
Kamerák és betegbiztonság
Az eset második tanulságaként a kamerafelvételek jelentőségét emelte ki. Bár a megfigyelés nem helyettesíti a szakmai felügyeletet, objektív bizonyítékot szolgáltathat, védi a beteget és a tisztességesen dolgozó munkatársakat is.
A kórházi megfigyelőrendszerek működése korábban is téma volt Hegedűs Zsolt nyilatkozataiban, amikor jelezte, hogy a kamerákat kizárólag biztonsági és eseményfigyelésre használhatják, az arcfelismerő szoftvereket pedig kikapcsolják a kórházakban.
Országos rendszer indulhat
A harmadik tanulság az egészségügy tanulási képessége. A bejegyzés szerint az ilyen rendkívül súlyos, úgynevezett „never event” (soha meg nem történhető) eseményekből az egész ország egészségügyi rendszerének tanulnia kell.
A betegbiztonság kérdése eddig is a programja kiemelt területének számított. Korábban jelezte, hogy a nem várt eseményekből tanulni kell, és ehhez a már létező hazai NEVES (NEm Várt ESemények Jelentési Rendszere) alapjaira fognak építeni. Jelenlegi értékelését azzal zárta, hogy az egészségügyi dolgozók döntő többsége becsülettel végzi a munkáját, és nekik is érdekük, hogy a szabályszegéseket időben felismerjék, ne lehessen eltitkolni azokat, és néhány ember elfogadhatatlan magatartása ne ássa alá egy egész szakma becsületét.
