Belföld

Botka László: Szijjártó Péter a bejelentés után felhívott

MTI/Bodnár Boglárka
MTI/Bodnár Boglárka

A sajtóból értesült Botka László arról, hogy Szijjártó Péter volt külügyminiszter a BYD-nél kapott globális vezetői megbízást, erről a szegedi polgármester posztolt vasárnap a Facebookon.

Mint fogalmazott,

a bejelentés után felhívott, és rövid, egyperces beszélgetésünkben arról tájékoztatott, hogy a cég nemzetközi kapcsolataiért fog felelni, semmi köze a magyarországi beruházásokhoz, de miután ott lesz a világcég legfelsőbb vezetésében, ha bármi kérdésünk,problémánk, javaslatunk lesz, keressük, és próbál segíteni.

Botka kifejtette, Szegeden a BYD még építkezik, semmilyen termelőmunka nincsen. Ehhez a legszigorúbb EU-s szabályoknak, amik a magyar jogszabályok is, kell megfelelnie. Nem lesz akkugyártás, semmilyen vegyipari tevékenység, tette hozzá.

Hozzátette, a BYD az egyik legnagyobb beruházó Magyarországon, Komáromban fejleszteni akarja az elektromosautóbusz-gyárat, Budapesten építi az európai központját, a zöld kutatási-fejlesztési tevékenységét is ide akarja hozni. Ezért döntött úgy a Szegedi Közgyűlés, hogy előzetesen kikérik az új kormány véleményét, hogy veszélyezteti-e a helyi építményadó-kedvezmény megvonása ezen nemzetgazdaságilag meghatározó beruházásokat. A választ még várják.

Ligeti Miklós lapunknak korábban azt mondta, akár úgy is tekinthetjük, hogy Szijjártó Péter most coming outolt.

Kapcsolódó
szijjártó
Jeszenszky Géza: A Fidesz bizonyos szempontból örülhet Szijjártó Péter távozásának
A volt külügyminiszter szerint Szijjártó Péter nem az országot, hanem önmagát szerette, és rossz üzleteket kötött.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik