Nagyvilág

Sokkoló adat: sokmillió embert fenyeget a nyomor

Andor: megvan a lendület a szegénység elleni cselekvéshez.

Megvan a lendület ahhoz, hogy konkrét cselekvésre váltsuk a kötelezettségvállalásokat a szegénység visszaszorítása érdekében – hangsúlyozta Andor László, a foglalkoztatás, szociálpolitika, valamint társadalmi összetartozás ügyeiben illetékes EU-biztos vasárnap, a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából.

“Az EU a világ egyik leggazdagabb térsége, mégis több, mint 84 millió lakosát ma is nyomor fenyegeti” – hívta fel a figyelmet Andor. Kitért arra, hogy az unió 2020-ig legkevesebb 20 millió embert akar kiemelni a szegénységből, és a tagállamok ebben az évben megállapodnak abban, melyikük milyen nemzeti kötelezettségvállalást tesz e célkitűzés elérése érdekében. Az Európai Bizottság – tette hozzá – ugyancsak még ebben az esztendőben várható előterjesztésében részletesen kifejti, milyen eszközökkel látja leginkább elérhetőnek a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolására irányuló célokat.

“A szegénység elleni küzdelem közös felelősséget jelent, megvan benne a maguk szerepe az EU-intézményeknek, a nemzeti hatóságoknak, a döntéshozóknak, a társadalmi partnereknek, a nem kormányzati szervezeteknek, a médiának, a vállalkozásoknak és azoknak is, akik megtapasztalják a szegénységet” – állapította meg Andor László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik