Belföld

Minősített vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A nyomozó ügyészek kezdeményezik a letartóztatásának elrendelését.

Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.

Egymilliárdos pályázat

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához. A vállalkozó a pályázat elnyerése érdekében egy közvetítőn keresztül megállapodott a kormányhivatal egyik osztályvezetőjével, hogy pozitív elbírálás esetén az elnyert összeg 3 százalékát juttatja nekik.

A vállalkozó sikeresen szerepelt a pályázaton, így az előzetes megállapodásnak megfelelően 2026 április elején átadott a közvetítőnek 12 millió 600 ezer forintot, a közvetítő pedig ebből 5 millió forintot továbbadott a hivatalos személynek.

Ezután az osztályvezető értesült arról, hogy a vesztegetési pénzt átadó vállalkozó ismét pályázatot nyújtott be a kormányhivatalhoz, ezúttal 400 milliós nagyságrendben. Az osztályvezető tájékoztatta a közvetítőként közreműködő férfit, aki megkereste a vállalkozót és újra felajánlotta segítségüket. A pályázó az osztályvezető és társa segítségéért ezúttal 6 millió forintot ajánlott, amit csütörtökön adott át.

Több millió forint kenőpénz

Pénteken a közvetítő eljuttatta az osztályvezetőnek a kenőpénzt, a nyomozó ügyészek ezután fogták el a Terrorelhárítási Központ közreműködésével az elkövetőket.

Az ügyészek több helyszínen kutatást végeztek és bizonyítási eszközöket valamint több millió forintnyi kenőpénzt foglaltak le.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a közvetítőként eljáró férfit bűnsegédként elkövetett minősített hivatali vesztegetés elfogadása, míg az osztályvezetőt minősített hivatali vesztegetés elfogadása miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A nyomozó ügyészek a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult eljárásban a hivatalos személyt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásának elrendelését.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik