Földi Károly 77 éves vecsési cégtulajdonos családjával a Tisza Párt második legnagyobb támogatója volt, a helyi Tisza Szigetnek ingyen irodával, raktárhelyiséggel is segítettek, összes hozzájárulásuk közel 100 millió forint értékű. Noha a NER-ből már 2012-ben jelezték neki, hogy nem járna rosszul, ha melléjük állna, ő ezt nem tette meg.
A vállalkozó a HVG-nek arról beszélt, hogy amikor Magyar Péter elkezdte építeni politikai karrierjét, azt gondolta:
végre valaki komolyan gondolta, hogy le lehet váltani a korrupt maffiarendszert.
Már a kezdetekkor megígérte neki, hogy ha kitalálják a szabályos és transzparens támogatási lehetőségeket, jelentős összeggel fog segíteni.
– Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállalkozó.
A felvetésre, hogy a Tisza támogatói között feltűnően sok volt a vállalkozó, Földi Károly kifejtette, hogy ennek a rétegnek leginkább talán abból lett elege, hogy a kormány a vállalkozások számára kulcsfontosságú lehetséges fejlesztési forrásokat elszórta: – Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – tette fel a kérdést a korrupcióról beszélve.
Földi elmondta, hogy a 2012-es önkormányzati választás előtt egy ismerősön keresztül őt is megkereste a Fidesz azzal, hogy Borsodban kellene támogatnia a kampányt, cserébe megrendeléseket ígértek neki. A vállalkozó azonban tulajdonostársára hivatkozva (aki a felesége) visszautasította ezt.
Szerinte a kkv-szektor túl van adóztatva, a jövőben lehetőséget kellene teremteni arra, hogy fejlesztésekre kapjanak forrásokat. „A mi példánk is ezt bizonyítja, a kétezres években kapott eszközfejlesztési támogatás meghatározó volt abban, hogy exportra tudjunk acélszerkezeteket gyártani, és jó autókkal tudjunk Spanyolországba, Angliába, Belgiumba menni, szerelni ezeket a szerkezeteket. Így tudtunk előrelépni, erre kellene áldozni most is” – jelentette ki.
Mi is megkerestük a Tisza legnagyobb adományozóit, hogy megtudjuk, miért támogatták tízmilliókkal Magyar Péteréket, az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.

