Élet-Stílus

Molnár Áron reagált arra, hogy a Fidesz szerint 461 millió forint támogatást kapott az NKA-tól

Molnár Áron
Adrián Zoltán / 24.hu
Molnár Áron
Adrián Zoltán / 24.hu

Molnár Áron a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora csütörtöki adásában tagadta, hogy kulturális támogatást kapott volna a Fidesz-kormány alatt. Ezzel a Fidesz keddi, „A Fidesz kiáll Hankó Balázs mellett – lássuk a számokat!” címmel kiadott közleményére reagált, melyben olyan, általuk baloldalinak tartott művészeket soroltak fel, akik állításuk szerint 2019 után támogatást kaptak kulturális produkciókra. A listán szerepel többek között Alföldi Róbert (2 milliárd 231 millió Ft), Molnár Áron (461 millió Ft), Nagy Ervin (100 millió Ft), Bródy János (16,5 millió Ft) és Majka (9,3 millió Ft) is.

Én az NKA-hoz életemben nem írtam pályázatot, soha. Hogy jön ki ez a 461 millió? Még mindig egy ilyen rendszer maradékában élünk, és előjön egy ilyen ügy. Ennek lehet jogi következménye?

idézi Molnár Áron szavait az Index a YouTube-műsorból.

Rainer-Micsinyei Nóra társműsorvezető arra biztatta Molnárt, perelje be azokat, akik valótlanságokat állítanak róla, Lengyel Tamás pedig azt mondta, ezt úgy hívták régen, hogy karaktergyilkosság, hogy megvádoltak embereket olyan dolgokkal, amik nem léteztek.

Bródy János közleményben tiltakozott

Bródy János menedzserén keresztül üzente meg szerdán, hogy „Hankó Balázs minisztersége alatt Bródy János nem kért és nem kapott támogatást az NKA-tól”. Hozzátették: a Bródy János 80 koncert megrendezésére a Broadway Ticket Hungary Kft. egymillió forint hozzájárulást nyert el.

Nagy Ervin igazat mondott parlamenti felszólalásában, amikor Bródy Jánost elsőként említette az állami médiából kitiltott művészek felsorolásában

olvasható a posztban.

A Fidesz Facebookon is megosztott közleményével kapcsolatban szerdán kérdéseket küldtünk a pártnak, egyebek mellett szerettük volna megtudni, hogy honnan származnak a nyilvánosságra hozott adatok, ám egyelőre nem kaptunk választ.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik