A Szuverenitásvédelmi Hivatalt eltörlő törvény elfogadásának napján, kedden egyből meg is szűnt Lánczi Tamás elnöknek, az elnökhelyetteseinek, valamint az összes többi foglalkoztatottnak a jogviszonya.
A tavaly már 6,2 milliárd forintból gazdálkodó SZVH-nak hatósági jogkörök híján az elsődleges funkciója az volt, hogy sötét korszakokat idéző „elemzéseket” gyártson, amelyekkel a volt Orbán-kormánnyal kritikus sajtót és civil szervezeteket külföldi pénzből idegen érdekeket kiszolgáló ügynökökként próbálta hitelteleníteni.
A hivatal azonban emellett kiemelkedő lehetőségeket nyújtó kifizetőhelyként is működött.
A 24.hu kiszámolta, hogy 2026. március 1-jétől
