Ave Caesar, morituri te salutant!
Ezzel a híres latin idézettel kezdi és zárja írását, illetve ezzel üzent Orbán Viktornak a Vidéki prókátor. Szerinte az aranykonvojügyben hétfőn meggyanúsított Hajdu János esetében – a halmazati büntetéskiszabási szabályok miatt – 2-től 12 évig terjedő az úgynevezett a büntetési tételkeret. Közösségi oldalán Fülöp Botond ügyvéd azt írta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatójának esetében a büntetési tétel középmértékéből kell az ítélet kiszabásakor kiindulni, ez 7 év szabadságvesztés.
Végrehajtásában felfüggeszteni csak a 2 évi vagy ennél rövidebb tartamú szabadságvesztést lehet, tehát Hajdu János büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén a bíróságnak a büntetési tételkeret alsó határára kellene lemennie ahhoz, hogy a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggeszthesse.
A jogász erre tekintettel a középmérték értékére és arra, hogy
egy nagyon magas rendfokozatú és beosztású rendőri vezető által elkövetett, többrendbeli, súlyos hivatali (szolgálattal összefüggő) bűncselekmény minősített esetéről van szó,
nem sok esélyt lát.
Bátorságra buzdítja Orbán Viktort
Szerinte ebben a helyzetben Orbán Viktornak, ha valóban segíteni szeretne Hajdu Jánosnak, ki akarja vele iránta a szolidaritását, akkor alibiállás helyett be kellene sétálnia az ügyészségre vallomást tenni az aranykonvoj ügyében. Elmondani,
hogy Hajdu János az ő utasítására tette azt, amit tett, ezért őt terheli a felelősség a gyanúsítás tárgyául szolgáló cselekményekért.
Nem számít erre, mert szerinte ehhez valódi utcai harcosnak kellene lenni. Azt írja: a Fidesz elnöke
szépen végig fogja nézni, ahogy sorjában elviszik azokat, akik a munkakörükkel összefüggésben, az ő és az általa irányított maffia hatalmának a fenntartása érdekében követtek el bűncselekményeket.
Visszautalva a klasszikus idézetre, azt írta: Orbán Viktor mint Caesar legalább Tusványoson megemlékezhetne majd az érte „halálba menőkről”.
