Csak az után került képbe a rendőrség, hogy 1979-ben elkezdtem karatézni, és megértettem a shotokan világát. A távol-keleti küzdősportok akkoriban a hőskorukat élték Magyarországon, misztikus dolog volt, amilyen egy kis srácnak a rendőrség. Abban az időben vagy pontosabban attól kezdve éreztem úgy, hogy akár a rendőrségen dolgozva is el tudnám képzelni az életem. Bár ez még csak homályos kép volt
– mondta 2008-ban pályafutása kezdetéről az interjút csak elvétve adó Hajdu János, akit Orbán Viktor kedden egy nappal azután nevezett ki a Fidesz biztonsági igazgatójává, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki jogellenes fogva tartás bűntette miatt indult nyomozásban, az aranykonvoj-üggyel kapcsolatban.
Hajdu János neve a TEK megalapításától kezdve szinte teljes egészében összeforrt a szervezettel, és az elmúlt évtizedekben a magyar terrorelhárítás egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb vezetőjévé vált.
Részben abból élt rendőrként, amit Amerikában tanult
Hajdu János villanyszerelőnek tanult kötelező gyakorlatán a Csepel Művekben, a zona.hu-n róla korábban megjelent portré szerint az itt tanult precíz munkavégzésnek nagy hasznát vette a katonaságnál, a határőrség adyligeti bázisán, ahol az alapkiképzés után rögtön kiképző tiszt lett. A rendszeresen karatézó Hajdu aztán hamar átszerelt a Belügyminisztériumba. A Forradalmi Rendőri Ezrednél megalakult akcióalosztályok keltették fel az érdeklődését, ahová minden áron be akart kerülni. Végül 1989-ben a terrorelhárító szolgálathoz került, amiről azt mondta,
nem is voltam kiváló lövész, és nem is váltam azzá, függetlenül attól, hogy több lőversenyt is megnyertem, és mind a mai napig rendszeresen járok lőtérre. Rohamcsoportos lettem, szeretek szembenézni az ellenséggel. Addig pisztollyal nem is lőttem, csak gépkarabéllyal. Meg kellett tanulnom, de ez nem volt akadálya az áthelyezésemnek.
Innen jutott el 1991-ben az Egyesült Államokban egy kéthónapos kiképzésre, amelyről később azt mondta, „Amerikában senkit sem érdekelt, hogy megyei kapitány vagy ORFK-osztályvezető, vagy bármi. Reggel hatkor futás, húzódzkodás és üvöltés azzal, aki ezt nem csinálja. (…) Amíg zsaru voltam, részben abból éltem, amit ott megtanultam”. Ott szerzett tudást ugyanis a fegyveres elfogásokról, a taktikáról, a közelharcról, az ellenfél harcképtelenné tételéről vagy akár likvidálásáról is.
A kilencvenes évek közepén az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatához került, ahol prioritásként kezelte, hogy minél több beosztottja vehessen részt amerikai továbbképzésen. Erre az időszakra úgy emlékezett vissza a már idézett interjúban, hogy „a bűnözés felgyorsult, egyre brutálisabbak lettek az elkövetők, olyan bűncselekmények jelentek meg, amelyek addig ismeretlenek voltak Magyarországon, mint például a bérgyilkosság, a robbantásos merényletek és az emberrablások. És hihetetlen gyorsak voltak a bűnözők. Ezekhez az emberekhez, az oroszokhoz, az ukránokhoz, a csecsenekhez, a szerbekhez hozzányúlni nem volt egyszerű dolog. Legalább olyan gyorsnak kellett lenni, mint ők.”
1999-ben ő lett az akkori szervezett bűnözés elleni szolgálat bevetési egységének a megbízott parancsnoka. Hatszáz éles akcióig jutott, addigra több mint kétezer bűnözőt kapcsolt le társaival, majd egy balul sikerült akció miatt fordulatot vett a karrierje.
