Kultúra

AIDS-ben halt meg A kör színésznője, Daveigh Chase

Daveigh Chase
Jason Merritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Daveigh Chase
Jason Merritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A droghasználat is közrejátszott a 35 éves színésznő halálában.

Nyilvánosságra hozták Daveigh Chase halálának okát: a boncolási jegyzőkönyv szerint a 35 éves korában elhunyt színésznő szerzett immunhiányos tünetegyüttes, azaz az AIDS következtében halt meg. A Los Angeles megyei törvényszéki orvos közlése szerint a halálában közrejátszott a polidroghasználat – az, hogy a színésznő rendszeresen szedett többféle pszichoaktív szert – és „egyéb jelentős állapotok”. A halálesetet természetesnek minősítették.

Chase gyerekszínészként futott be, leghíresebb szerepe Samara Morgané volt A kör című horrorban, de ő adta Lilo hangját a Lilo és Stitch című animációs filmben, valamit a Chihiro Szellemországban főhőse is az ő hangján szólalt meg az angol nyelvű változatban.

6 fotó

A 35 éves színésznő június 16-án halt meg, menedzsere nem sokkal később azt közölte, hogy Chase agyhártyagyulladást kapott, ami vérmérgezéshez vezetett, ebbe halt bele a színésznő. Édesanyja azt nyilatkozta, hogy a lánya közel egy évtizede volt szerfüggő: egy 2016-os motorbaleset után rászokott az erős fájdalomcsillapítókra, majd a keményebb tudatmódosítókra. Halálát követően megszólalt a színésznő édesapja is: ő azt állította, hogy lánya a halála előtt hajléktalan volt, barátjával élt Los Angelesben.

Kapcsolódó
Halála előtt súlyos drogproblémákkal küzdött Daveigh Chase
Édesanyja mesélte el, hogyan változtatta meg az életüket egy receptre kapható fájdalomcsillapító.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik