Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját nevezte ki a Fidesz biztonsági igazgatójává Orbán Viktor pártelnök. Feladatkörét a mai naptól látja el.
A Havasi Bertalan kommunikációs igazgató által írt közlemény hozzáteszi, hogy „a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező volt rendőrtábornok már korábban, 2010 előtt is éveken keresztül dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként”.
Orbán a Facebook-oldalán azt írta a kinevezéssel kapcsolatban:
Aki minket meg akar félemlíteni, keljen fel hamarabb. Üdv újra a fedélzeten, tábornok úr!
Hajdut gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvoj-ügyben
A kinevezés azért különösen érdekes, mert a TEK volt vezetőjét hétfőn a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki jogellenes fogva tartás bűntette miatt indult nyomozásban, az úgynevezett aranykonvoj-üggyel kapcsolatban.
A megalapozott gyanú szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én eligazítást tartott – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérése alapján – az ún. aranykonvoj-ügy műveleti feladataiban részt vevő vezetőknek. Meghatározta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségben USD- valamint Euro-bankjegyeket, továbbá befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni. A főigazgató azt az utasítást adta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazásával elő kell állítani
– írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
A megalapozott gyanú szerint az M0-s autóút egyik pihenőhelyén elfogott pénzszállítókat bilincsben, a szemüket eltakaró kámzsában szállították a TEK bázisára, ahol a gyanú szerint a szükségesnél jóval tovább, legalább kilenc órán át tartották őket fogva.
Az ügyészség állítása szerint a NAV tanúként kezelte az ukránokat, nem gyanúsítottként, ezért a szabadságuk további korlátozásának nem volt jogalapja.
A TEK korábbi vezetője nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt a gyanúsítás ellen, és szabadlábon védekezhet. Az ügyészség szerint letartóztatását vagy más kényszerintézkedést nem indokolja sem a szökés, sem a bizonyítás befolyásolásának veszélye.
Orbán Viktor a meggyanúsítással kapcsolatban azt mondta, hogy amit Hajdu tett, azért „minden rendes országban” kitüntetés és elismerés járna.
