Élő Belföld

Elszabadulóban az indulatok a parlamentben, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől, a fideszesek megtapsolták

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Miniszterelnöki felszólalás, interpellációk, azonnali kérdések és válaszok, viták a hétfői ülésnapon. Élőben követjük az eseményeket.

Digitális szuverenitás

Varga Balázs tiszás képviselő a digitális szuverenitásról kérdezett. Mit tesz a kormány a nagy tengerentúli techcégektől való függés ellen? Tanács Zoltán válaszolt, és nagyjából azt mondta, hogy a digitális szuverenitás nem bezárkózás, hanem alternatívák használata, mindenre több szolgáltatást kell igénybe venni.

Felhozta emellett a külügyminisztérium elleni orosz támadást, a Kréta összeomlását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal bezárását is.

A házelnök elvette a szót Magyar Pétertől

Novák Előd a Fidesz-kormány alatti veszélyhelyzeti rendeletekről kérdez, azzal kapcsolatban, hogy a Tisza-kormány nem vizsgálta ki még a korrupciót segítő veszélyhelyzeti rendeleteket. Mondott példákat is, szerinte melyek voltak ezek: például a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos rendelet, vagy a közterületi reklámokkal kapcsolatos rendelet.

Magyar Péter válaszolt, azt mondta, hogy a Tiszánál többet szerinte senki nem tesz az akkumulátorgyárak környezetbaráttá tételéért. Szerinte külön vicces a Tisztítótűz hadművelet után a korrupcióellenes lépéseket számonkérni a Tiszán.

Végül kisebb összetűzés lett Magyar Péter és az ülést vezető Forsthoffer Ágnes között, mert utóbbi elvette a szót a miniszterelnöktől, aki elkezdett másról beszélni, mint amiről az interpelláció támája szólt. Hegedűs Barbarának mondta volna el még egyszer, hogy szégyellje magát egy korábbi kérdése miatt.

Orbán Anita: 2026–27 folyamán kapják vissza jogaikat a magyarok Ukrajnában

A KDNP-s Nacsa Lőrinc arról kérdezi Orbán Anita külügyminisztert, mikor várható a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak visszaállítása, amit Ukrajna vállalt.

Orbán elnézést kért azért, hogy be van rekedve, majd elmondta, hogy bevonták a tárgyalásokba az érintetteket, a kárpátaljai kisebbség képviselőit is. 2026 és 2027 folyamán folyamatosan sor fog szerinte kerülni arra, hogy a megállapodásban foglaltakat jogszabályként elfogadja az ukrán parlament. Az ukrán kisebbség innentől használhatja majd a magyar nemzeti jelképeket, az adminisztrációt pedig magyar nyelven biztosíthatják. Érettségizhetnek is magyarul, a nemzetiségi iskolákat pedig kisebb létszám esetén is használni fogják. A magyar nyelvet szabadon lehet használni az egészségügyben és konferenciákon is. A magyar kisebbséghez tartozóknak joga lesz ápolnia a kulturális hagyományaikat.

Orbán Anita kifejtette, hogy ha ezeket az ukránok nem teljesítik, automatikusan leállnak Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai.

Pócs, Gulyás és Szűcs Gábor is szót kért, mert Magyar Péter megtámadta őket

Személyes érintettsége okán Pócs János kért szót, aki kijelentette, Magyar Péter azért támadja őt, mert a jászsági képviselő mindent tud róla.

Pócs kikérte magának, hogy senki nem szavazott rá, hiszen őt ötször is megválasztották, Magyar pedig két ciklust néz ki magának maximum. Felvetette még azt is, hogy Magyar a szájára vette azt, hogy Pócs kire szavazott. Pócs János szerint nincs joga ezt firtatnia senkinek, így Magyarnak sem. A fideszes politikus elmondta azt is, hogy Magyar rendszeresen börtönnel fenyegeti őt, de ő „mindig előreengedi majd a miniszterelnököt”.

Szűcs Gábor megint lefocistafeleségezte Magyart, majd arról beszélt, ő ezerszer inkább lesz megafonos, mint diktafonos.

Gulyás kijelentette, hogy ő még Pócsnál is többet tud a minszterelnökről, majd méltatlannak nevezte, hogy Magyar arról beszél, hogy Nagy Márton megtiltotta, hogy köszönjenek neki, úgy, hogy a volt miniszter nem tudja magát megvédeni – és azt is, hogy ez alapján más fideszeseket minősítsen a miniszterelnök.

Kérjen elnézést, legyen kedves!

– vetette aztán oda Gulyás Magyarnak, mondván, az ő emberi minőségét ne vegye a szájára olyan ügyben, amihez neki semmi köze.

Hőség: Magyar szerint nem kellene megvárni, hogy a rendszer összeomoljon

A miniszterelnök azt mondta, a kánikula közepette a vízhasználat rekordközeli szinten van, és nem kellene megvárni, hogy összeomoljon a rendszer.

Éppen ezért a miniszterelnök arra kérte a magyar embereket, hogy a következő másfél-két napban csökkentsék a vízfogyasztásukat, medencéket pedig véletlenül se töltsenek a következő időszakban.

Magyar: Semmi nem tiltja Orbán Viktornak vagy Szentkirályi Alexandrának, hogy elmenjenek buszsofőrnek

Hidvéghi Balázs a felszólalása elején azt a kérdést tette fel, vajon hány tömés után kellene nyugdíjazni egy fogorvost. Abszurd példa, elismeri ő is, természetesen a képviselők megválaszthatóságának korlátozására gondol.

Ugyanennyire abszurd szerinte az, hogy a magyar emberek hány alkalommal választhatnak meg valakit képviselőnek. Szóba hozta Rost Andreát, hogy ő vajon hány áriát adott elő operaénekesként, majd emlékeztetett, hogy péládul Széll Kálmán vagy Apponyi Albert is évtizedekig képviselő volt.

Modor dolgában pedig a fideszes képviselő azt tanácsolta Magyar Péternek, hogy kérjen tanácsot Forsthoffer Ágnestől. Magyar erre válaszolva kifejezte örömét, hogy az új házelnök Kövér Lászlóval ellentétben minden párt szemében népszerű. A képviselői korlátozásokkal kapcsolatban Magyar kijelentette: kikéri magának, hogy például Pócs Jánost Apponyihoz hasonlítsák bármilyen szinten, a fideszesek szerint ellehetetlenített Orbán Viktort vagy épp Hidvéghit, Szentkirályi Alexandrát pedig senki nem akadályozza meg abban, hogy elmenjenek például buszsofőrnek, nyugodtan elmehetnek rendes munkát végezni, ha úgy tartja kedvük.

A KDNP-s Máthé Zuzsa a 2022-es bécsi Pride-ról beszél, Magyar Takács Pétert említi mint a bőrtangák szakértőjét

És az ágyékát tekergető, áldás osztását imitáló, papnak öltözött szerzetről, aki előtt tinilányok bőszen vetették a keresztet. A képviselő szerint ezen az eseményen egy neccharisnyás férfi kitekerte egy ellentüntető apáca kezéből a tiltakozó táblát, őt pedig úgy kellett kimenekíteni, és félt, hogy meg fogják verni.

Átkötött a szombati budapesti Pride-ra, aminek a fókuszában szerinte már rég nem a mindenkit megillető emberi méltóság áll, hanem a szexualitás és a nemi identitás, ami a közerkölcs szétgyalázását is magával vonja. Magyarország és Európa jövője is azon áll vagy bukik szerinte, hogy mit tárunk a gyerekeink elé büszkeségre okot adó értékként, ebben a tekintetben szerinte a kép ma katasztrofális. Felszólalásában egészen az átnevelésekig jutott, majd úgy összegzett, hogy ebben a témában egy kormány nem vonhat vállat. A Tisza-kormány azonban az ő meglátása szerint nem foglal állást, és szerinte beszédes az is, hogy nem foglalt állást a kormány abban, hogy letépkedték a magyar zászlókat az Erzsébet hídról, miközben a nemzeti hitvallásokat például eltávolították a közintézményekből.

Felszólalását azzal a megjegyzéssel zárta, hogy a kormány inkább elutazott vidékre frakcióülésre.

Most Magyar idézte meg Lázárt, emlékeztetve, hogy a volt miniszter is milyen veszélyeket élt át Bécsben, vigyázni kell a császárvárosban szerinte, ami egyébként a nemzetközi listák szerint a kontinens egyik legélhetőbb városa. Magyar leszögezte még, ő a KDNP-sekkel ellentétben nem követi ilyen szorosan az eseményeket, nem a Pride-dal kel, fekszik, álmodik. Majd aztán Takács Pétert a bőrtangák szakértőjének nevezte, mondván, ezektől az emberektől félt Máthé Zsuzsa Bécsben.

Magyar a gyermekvédelem témájára tért át, hogy ezek a gyerekek mennyire félhettek az ellátórendszerben, az előző kormányzat mégsem tett értük semmit. A miniszterelnök ismét a bocsánatkérés hiányát kérte számon a volt kormánypárti képviselőktől.

Toroczkai szerint Magyar mélyen lenézi a vidékieket, és azokat is, akiknek nincs diplomája

Jönnek a napirendi felszólalások, ismét Toroczkai kezd, és ott folytatja, ahol abbahagyta.

Lázár János örökbecsűjével indít, miszerint „akinek nincsen semmije, az annyit is ér; aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”. Ebből vezette le, hogy Magyar is ezt a NER-es, az emberek lenézését folytató attitűdöt viszi továbbra is, majd a meg nem szerzett diplomájáról beszélt, mondván, a legutóbb Magyar őt minősítgette azért, mert nincs diplomája. Mint mondta, lehet, hogy megszavaztatja majd a követőivel a kérdést, és visszamegy az egyetemre, majd emlékeztette Magyart, hogy például Winston Churchillnek vagy Giorgia Meloninak sincs diplomája. Toroczkai szerint Magyar mélyen lenézi azokat az embereket, akiknek nincsen diplomája, mélyen lenézi a vidéki embereket.

A Mi Hazánk elnöke üdvözölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal felállítását, de kifogásolta, hogy ez a hivatal nem vizsgálja majd vélhetően a Diákhitel Központnak a Balásy Gyulával kötött szerződéseit, amelyeket még Magyar Péter írt alá.

Válaszában Magyar hangsúlyozta, hogy nem a diploma nélküli embereket kritizálta korábban sem, hanem a megélhetési politikusokat – így például Toroczkait is.

Magyar Péter szerint az a nagy probléma, hogy a fideszesek nem képesek elfogadni, hogy nem csak ők léteznek

Magyar Toroczkainak is válaszol, azt veti a Mi Hazánk elnökének szemére, hogy az nem tiltakozott akkor, amikor a Fidesz farigcsálta az Alaptörvényt. Magyar szerint most van először igazi társadalmi konzultáció, majd ismét a nemzeti konzultációkat kritizálta, ismét bekötött szemű kismajmok kompetenciáit emlegetve.

Magyar leszögezte, semmi új nincs a mostani cselekvéseikben, hiszen már két évvel ezelőtt beszélt ezekről a terveikről, és a Tisza választási ígéreteiben is szerepelt az Orbán-bábok mielőbbi eltávolítása. Közben, mint mondja, a Fidesz és a KDNP soha nem kérdezték meg konkrétan a magyar embereket, hogy mi szerepeljen az alkotmányban, még egy órára sem. A miniszterelnök szerint az a nagy probléma a fideszesekkel, hogy nem képesek elfogadni, hogy nem csak ők léteznek.

Toroczkainak üzente még, hogy az megsértődik azért, mert a Tisza nem nemzetgyűlésben gondolkodik. Ezzel szemben most, 36 évvel a rendszerváltás után olyan alkotmányozás fog megvalósulni, amibe az embereket is bevonják, és többen fognak részt venni benne, mint valaha.

Magyar Gulyásnak: „Frakcióvezető úr, ez nettó hazaárulás!”

Magyar Péter Gulyásnak válaszol először a viszontválaszában, pontosabban arra a kijelentésére, hogy az uniós pénzek akkor is jöttek volna, ha a Fidesz nyeri a választást. Emlékeztetett, hogy a Fidesz képviselői nemmel szavaztak nemrég egy olyan jogszabályra, aminek köszönhetően hatezermilliárd forint uniós forráshoz jut hozzá az ország.

Magyar aztán kitért arra is, hogy a fideszes propagandabirodalom épp összeomlik, egyetlen napig sem volt képes életben maradni a piacon, majd a Megafonból a parlamentbe beült Szűcs Gábort kérdezte arról, hogy nem kínos-e neki, hogy senki nem szavazott rá, és a Fidesz-lista kétszázon túli helyéről adtak neki mégis mandátumot. A legújabb közvélemény-kutatási adatokra is kitért, mondván, a Fidesz történelmi mélységben van, a KDNP-t mérni sem tudják, míg a Tisza 70 százalék felett van.

A miniszterelnök megjegyezte még, hogy a kormány látja azokat a titkos kötelezettségvállalásokat és kormányhatározatokat, amikkel a Fidesz-kormány a választás előtti utolsó órákban, de még helyenként utána is felesleges kamudolgokkal eladósította az országot. Aztán a hazaárulás vádját is megfogalmazta, mondván, az előző kormány elkótyavetyélte a nemzetstratégiai szempontból fontos magyar tőzsdei céget. “Frakcióvezető úr, ez nettó hazaárulás” – jelentette ki.

Gulyás: Az uniós pénzeket akkor is megkaptuk volna, ha mi nyerjük a választást

És jön Gulyás, „hajrá, Gergő!”-féle biztatások közepette. Gulyás szintén egyetért Forsthoffer kijelentésével, de szerinte a házelnök akár elemezhetné azt is, hogy az eddig elhangzott felszólalások mennyiben feleltek meg annak.

Gulyás szerint lehet szeretni, de akár megszüntetni is a nemzeti konzultáció műfaját, de az alkalmanként akár kétmillió kitöltőt nem szabad bekötött szemű plüssmajmokkal egy lapra helyezni. És az sem fér bele Gulyás szerint, hogy Magyar minden egyes felszólalásában becsületsértő megjegyzéseket tesz Orbán Viktorra. A költségvetéssel kapcsolatban Gulyás hangsúlyozta, hogy minden egyes évben, amikor az Orbán-kormány választást nyert, csökkent a költségvetés hiánya, nem fogjuk megtudni, most mi történt volna most hasonló esetben, de szerinte ha a Tisza-kormány akár csak az ígéretei egy részét beváltja, azzal növelni fogja majd a hiányt – és azért az előző kormányt fogja okolni.

A minősítések Gulyás szerint alaptalanok, de még talán ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az állam és a miniszterelnök a jelek szerint megrendelője lett büntetőeljárásoknak. Gulyás szerint ha alkotmányozással ki lehet iktatni politikai ellenfeleket, akkor nem kell meglepődni azon, hogy a kormány ezeket legitim eszköznek tekinti, de Európában mégiscsak példátlan gyakorlatról van szó. Gondolatait a képviselők megválaszthatóságának időbeli korlátozására hegyezi ki, amellyel a frakcióvezető szerint a kormány az emberek választójogát korlátozza.

Gulyás leszögezte, az uniós pénzeknek örülnek, azok járnak az országnak, de kijelentette, azokat akkor is megkaptuk volna, ha a Fidesz marad kormányon. Itt ecsetelte, hogy a Fidesz egyszerűen megzsarolta volna az EU-t a költségvetés elfogadásával az uniós pénzekért cserébe. Majd Toroczkai szavaira némileg rácsatlakozva azt fejtegette, hogy a kormány első 50 napjában tett intézkedések nem abba az irányba mutatnak, hogy Magyarországon normális jogállam és alkotmányos demokrácia lesz.

Rétvári Bencének Hugh Grant jutott eszébe Magyar Péterről

Rétvári Bence a KDNP soraiból elsőként köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt napok kánikulájában segédkezett abban, hogy az ország át tudja vészelni a hőséget.

A frakcióvezető kifejezte, egyetért Forsthoffer Ágnessel abban, hogy a képviselőknek nem egymással, hanem az országgal kell foglalkozniuk – ehhez képest szerinte Magyar Péter hétről hétre kizárólag velük foglalkozik.

Rétvárinak Magyarról Hugh Grant jutott eszébe az Igazából szerelem című filmben, mondván, az általa játszott karakter miniszterelnökként abban a felfogásban éli az életét, hogy csak kormányozni ne kelljen; szerinte Magyar is ezt csinálja.

Cáfolta azt, amit Magyar a gazdaság állapotáról mondott, mint mondta, a növekedés éves szinten, amikor átadták a kormányzást, kétszer akkora volt, mint az eurózónában, negyedéves szinten pedig dobogós volt. Szerinte a szavait támasztja alá az is, hogy Magyar az egyik pillanatban katasztrofális állapotban lévő költségvetésről beszél, a következőben pedig arról, hogy újabb jóléti intézkedéseket vezetnének be, tehát van pénz utóbbiakra. Majd Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter neve is előkerült érintőlegesen.

Toroczkai szerint olyan diktatúra épül, amihez képest az elmúlt 16 év semmi

Magyar Péter beszédét követően a frakcióvezetők reakciói jönnek, elsőként szokás szerint Toroczkai Lászlóé a szó.

A Mi Hazánk elnöke ismét a fideszes múltjával támadta Magyart, majd arról beszélt, ugyan szép szavak hangoztak el arról, hogy hogyan fogja a kormány felszámolni a korrupciót és helyreállítani a jogállamiságot, ám a kormány első 50 napjában csak abszolút filmszínházat lehetett látni, és teljesen más irányba haladnak a folyamatok. Toroczkai szerint Magyar kettős beszédet folytat, nem a jogállamot akarja helyreállítani, ellenben kifejezetten távolodunk attól. Példaként hozta fel, hogy az Alaptörvény-módosítás véleményezésére öt napot adtak csak a népnek. „Mi ez a sietség?” – tette fel a kérdést.

Toroczkai ezt követően azt javasolta Magyarnak, hogy ne álljon itt meg, csökkentsék 1 évre a képviselők megválaszthatósági idejét. A politikus emlékeztetett, hogy Európában sehol sincs ilyen típusú korlátozás, ráadásul számításai szerint a kormány által kezdeményezett társadalmi egyeztetés során mindösszesen a magyarok kevesebb mint 0,3 százaléka véleményezett, ez pedig nem népképviselet. A Mi Hazánk szerint olyan diktatúra épül, amihez képest az elmúlt 16 év is semmi, ugyanott folytatják, ahol az előző kormányzat, csak durvábban.

Rémtörténeteket mesélt Magyar Péter a fideszes miniszterekről

A Tisza-kormány miniszterei Magyar Péter szerint hosszan sorolták a fideszes miniszterekről szóló tapasztalatokat, amelyeket a minisztériumi dolgozókkal beszélgetve ismertek meg. A kormányfő ezek alapján azt állította, hogy

  • Pintér Sándor alatt meg volt tiltva a Belügyminisztériumban, hogy a minisztériumi dolgozók ugyanazt a bejáratot használják, mint a miniszter.
  • A ma már Orbán Anita által vezetett Külügyminisztériumban az előző miniszter idején tilos volt leülni a közösségi terekben, ezért a székeket vissza kellett hozni a raktárakból, ahová a miniszter elvitette őket.
  • Tanács Zoltán fideszes elődje idején tilos volt a miniszterrel egy liftben utazni.
  • Nagy Mártonról pedig Magyar Péter azt mondta, azt beszélik, hogy megtiltotta a kollégáinak, hogy köszönjenek neki, mert úgy érezte, hogy a munkatársai köszönése zavarja őt.
Hegedüs Róbert / MTI

Magyar: 91 magyar híd van kritikus állapotban

Az Orbán-kormány azon dolgozott, hogy szándékosan megkárosítsa a saját hazáját. Miközben szuverenitásról hazudoztak, magánkézbe játszották az állam stratégiai cégeit. De még ezt sem úgy tették, hogy elkótyavetyélték az állami vagyont, hanem hitelgaranciát nyújtottak a haveri cégnek, hogy ugyan vegyék már meg a magyarok tulajdonát

– magyarázta Magyar.

Több ezer állami milliárdból fújtak fel olyan cégeket, melyeket az állam már nem birtokol. Ez Magyar szerint rosszabb, mint a szocialista privatizáció volt, a magyar emberekkel fizettették ki azt, hogy mások megszerezzék, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Őszintén bánja azt is, hogy nem látták a magyarok azt, amikor Vitézy bemutatta a kormányülésen, milyen állapotban van a közlekedés. Amit Lázár János elvégzett, az felfoghatatlan, fogalmazott a miniszterelnök.

91 magyar híd van kritikus állapotban, ahol százezrek közlekednek naponta, amire nem kellett volna többet költeni, mint amit a propagandára vagy Fásy Zsüliettnek és társainak adtak, tette hozzá.

Magyar Péter: Szavaim sincsenek arra az orosz rulettre, amit az Orbán-kormány költségvetési politikának nevezett

A Fidesznek egyetlen célja maradt az utolsó napjaira, hogy az embereik újabb tíz- és százmilliárdokkal gazdagodjanak.

Szavaim sincsenek arra az orosz rulettre, amit az Orbán-kormány költségvetési politikának nevezett. Szakmailag, politikailag, erkölcsileg vállalhatatlan, amit tettek

– jelezte, majd a fideszes képviselőkhöz fordult, akik éveken keresztül Magyar képzeletét is felülmúlva hazudtak.

Tudták, hogy a számok nem igazak, a költségvetést olyan uniós forrásokra helyezték, amelyekről tudták, hogy nem jutnak majd hozzá. Pontosan tudták, hogy az állami beruházások költségének jelentős részét eltitkolták az emberek elől.

Minden egyes fedezet nélkül elköltött milliárd hiányzik valahonnan, a rendőrök, a tanárok fizetéséből, az energiahatékonysági fejlesztésekből, a vízügyi beruházásokból, a nyugdíjasok pénztárcájából, a gyermekvédelemből.

Hegedüs Róbert / MTI Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 29-én. Mögötte Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke.

Sajnálja, hogy a pilisszentkereszti kormányülés nem volt nyilvános

Gyakran mondják nekem, hogy lassíts, Péter, nem hajt a tatár. De hajt. A magyar emberektől elrabolt a bukott Orbán-kormány 16 évet, tartozunk a honfitársainknak azzal, hogy ha ezeket az éveket visszaadni már nem is tudjuk, de közelebb vigyük őket egy emberségesebb hazához

– mondta.

Magyarország az Orbán-kormány után olyan, mint egy katasztrófa sújtotta terület. Múlt héten arról beszélt, hogy szőtt át mindent a magyar Cosa Nostra, de ez csak a történet egyik fele. A történet másik fele úgy szól,

a bukott Fideszt egy dolog egyáltalán nem érdekelte. A kormányzás. A magyar emberekért végzett munka, a haza sorsa, a gyermekeink, az unokáink boldogulása. Egyetlen dolog tartotta össze az Orbán-kormány utolsó éveit, a szervezett bűnözés, csak hogy ne kattanjon a bilincs, ne nyíljanak ki a dossziék.

A hétvégi háromnapos informális kormányülésén stratégiai ügyekről tárgyaltak, reggeltől estig azon dolgoztak, hogy felmérjék a rájuk hagyott kárt, és hogy ebből a borzalmas startpozícióból építkezni kezdjenek.

Áttekintették a költségvetést, a külpolitikai feladatokat és a következő hónapok ütemtervét is.

Sajnálja, hogy a pilisszentkereszti kormányülés nem volt nyilvános, mert ha a magyar emberek ott ültek volna velük a teremben, ha velük együtt szembesültek volna azzal, mit hagyott maga után a bukott Fidesz, ugyanazt a megrázkódtatást élték volna át, mint ők.

Hőséginfó

Rátért a hőhullámra. Szombaton és vasárnap 130 ezer liter ivóvizet vittek el az embereknek, a tűzoltóknak több mint 350 helyszínre kellett kivonulniuk tűz miatt.

3,6 milliárd forintot különítettek el 23 kórház telephelyeinek klimatizálására, ezek a munkálatok vagy befejeződtek, vagy még zajlanak.

Szombaton, vasárnap és már ma is megdőlt a melegrekord. A rendkívüli meleg nem ért véget, a közszférában otthoni munkavégzést rendeltek el, és ezt kérjük a munkáltatókhoz is

– ismételte el a korábban már ismertetett intézkedéseket.

Kérte minden templom, közösségi hely megnyitását, és nemzeti összefogást kért.

Magyar büszke a Tisza képviselőire, minisztereire

Lassan tíz perce sorolja már a kormányfő, hogy mi minden történt az elmúlt 50 napban.

Elindították az ország történetének legnagyobb korrupcióellenes műveletét, benyújtották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításáról szóló törvényt. Megkezdték a kaszinókoncessziók, a dohánykoncessziók, a hulladékkoncessziók, a mohácsi Duna-híd, valamint valamennyi állami szerződés átvilágítását.

És a sor még hosszan folytatható lenne, mondta Magyar, hozzátéve, hogy büszke a Tisza országgyűlési képviselőire és minisztereire, akik nem szétrabolni akarják a hazát.

Magyar Péter: Jövő héten részt veszek az ankarai NATO-csúcson

50 nap alatt megszüntettük a rendeleti kormányzást. Elfogadtuk a miniszterelnöki mandátum 8 éves korlátozását, jelentősen csökkentettük az országgyűlési képviselők fizetését és a költségkeretet, amivel 50 milliárd forintot spóroltunk

– magyarázta Magyar.

Megszabadítják a rendvédelmi szervezeteket a politika csápjaitól, és újra heti ülésezésre állt át az Országgyűlés. Benyújtották a jogállami és korrupcióellenes törvénycsomagot, amely megnyitja az utat a magyar embereknek járó uniós források hazahozataláról. Átalakítják a vagyonnyilatkozati rendszert, visszaadják az egyetemek autonómiáját, és biztosítják, hogy a magyar egyetemisták részt vehessenek az Erasmus-programban.

A Tisza-kormány hivatalba lépése óta az infláció évek óta nem látott mélységbe esett. Öt éve nem volt ilyen erős a magyar forint, megkezdték a vagyonadó bevezetésének és az egészséges élelmiszerek áfacsökkentésének kidolgozását.

50 nap alatt visszatértünk Európába Magyar szerint, aki felsorolta eddigi hivatalos külföldi útjait, majd jelezte, jövő héten részt vesz az ankarai NATO-csúcson.

A héten dönt a kormány a nehéz sorsú gyermekek iskolakezdési támogatásáról

Június 29-én a kuláküldözés áldozataira emlékezünk, Rákosi Mátyás tisztességesen dolgozó magyar gazdákat nyilvánított ellenséggé, a kommunista hatalom listázott, megbélyegzett, és családokat tett tönkre. Volt, akit internáltak, volt, akit öngyilkosságba hajszoltak, kezdte beszédét Magyar Péter.

Felszólalásában a kormányfő jelezte, tegnap volt 50 napja, hogy letette a miniszterelnöki esküt. 1200 órája dolgoznak, minden órában újabb bizonyítékok kerülnek elő arról, hogy milyen állapotban hagyták rájuk Orbán Viktorék az országot.

Az elmúlt 50 napban létrehoztuk az önálló egészségügyi, oktatási és gyermekügyi, az élő környezetért felelős, a vidék- és területfejlesztési, valamint agrárminisztériumot. Visszaadjuk ezeknek a területeknek azt a súlyt, amit évekkel ezelőtt elveszítettek. Elindítottunk egy többmilliárdos kórházi klímaprogramot, az egészségügyi miniszter vétójogot kapott a kormány döntéseiben, átvilágításba kezdtünk a lélegeztetőgép-beszerzéseknél

– sorolta Magyar az eddigi intézkedéseket.

Bejelentette, előkészítették az nehéz sorsú gyermekek iskolakezdési támogatását, amelyről a héten dönt a Tisza-kormány.

Forsthoffer kezdeményezi a Kövér által kiszabott büntetések miatt zajló eljárások megszüntetését

Alkalmas az Országgyűlés érdemi munkájának a megakasztására az ülésteremben való filmezés, ha valaki lejárató videót tesz közzé a közösségi médiában, és azzal megsérti mások becsületét.

Forsthoffer Ágnes ezért úgy döntött, kezdeményezi minden olyan peres eljárás megszüntetését, amelyben korábbi képviselők küzdenek az előző házelnök által túlzó mértékben kiszabott büntetések ellen.

A házelnök konkrétan említette Tordai Bence ügyét, amikor Kövér László több mint nyolcmillió forinttal csökkentette a tiszteletdíját, mert filmezte a pénzügyminisztert.

Elkezdődött az ülés

A betakarítás kezdetét jelentő Péter és Pál napján emlékszik meg az Országgyűlés a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról, aztán jön Magyar felszólalása.

Olvasói sztorik