Nagyvilág

A klímaváltozás győzött az amerikai választásokon

A demokraták választási veresége után Barack Obama bejelentette, hogy a károsanyag-kibocsátás felső határának meghatározása helyett más utat kell választani.

Az amerikai államfő a kongresszusi választások előtt még támogatta azt a kibocsátás-kereskedelmi rendszert létrehozó törvénytervezetet, amely megállapította volna a szennyezés felső határát, majd kibocsátási engedélyek vásárlására kötelezte volna a szennyező vállalatokat.

A törvényjavaslatot ellenző republikánusok előretörése után azonban Obama már nem lát esélyt arra, hogy a törvényhozás elfogadja ezt a rendszert. „Valószínűtlen, hogy elegendő szavazatot tudnánk szerezni [a törvény elfogadásához] a képviselőházban ebben az évben, jövőre, illetve az azutáni esztendőben” – fogalmazott az elnök.

A képviselőházban többségbe került konzervatívok azért nem támogatják a kibocsátás-korlátozást magában foglaló törvényjavaslatot, mert szerintük az jelentősen megnövelné az energiaárakat.

AJÁNLOTT LINK:

Republikánus lett a Képviselőház, demokrata maradt a Szenátus (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik