A minden kényelmi szolgáltatást mellőző, úgynevezett fapados légitársaságok 4-15 ezer forintnak megfelelő összegért szállítják az utasokat Nyugat-Európa városai között. Magyarországon egyelőre nem szállnak le, és egyetlen hazai légi közlekedési vállalkozás sem vágott még bele a sikeres újmódi repülésbe. A fapados légitársaságok azonban érdeklődnek a magyar piac iránt, és valami nagy titokban itthon is készül. Szlovákia már megelőzött bennünket: két belga állampolgár, Christian Mandl és Alain Skowronek megtörte a közép-európai jeget, amikor létrehozta a szlovák fővárosban a SkyEurope fapados légitársaságot, és az idén februárban elindította első járatát Pozsony és Kassa között. Azóta két lízingelt repülőgéppel több mint harmincezer utast vittek Kassára, Poprádra, Prágába, Münchenbe, Berlinbe, Milánóba, illetve vissza, Pozsonyba. A kassai 50 perces légi utazás ára 12 euró, csak egy hajszállal több, mint amennyibe az ötórás vonatozás kerül a két város között.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 09:39 AI-t alkalmazó torpedóval kísérletezik Észak-Korea
- 09:38 Váratlan influenszertoplista: Bohár Dániel és Deák Dániel a csúcsposztolók a kormányváltás óta
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője
- 08:21 Bóka János: Magyar Péter forgatási tervéhez igazodott a hatóság
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 08:07 86 éves nőt öltek meg egy németországi idősek otthonában
- 07:45 Ragadozót rögzített a nemzeti park vadkamerája
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 06:54 Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak
- 06:51 Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
- 06:23 Időjárás: használjuk ki a kirándulóidőt, sok hasonló hétvége már nem lesz
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 09:00 Őszi pompába öltözött Székesfehérvár különleges Virágórája
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 06:54 Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 03:36 Nyáron majdnem eladták Willi Orbánt, mostanra már a szerződéshosszabbítása van terítéken
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 06:51 Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
- 08:21 Bóka János: Magyar Péter forgatási tervéhez igazodott a hatóság
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 07:45 Ragadozót rögzített a nemzeti park vadkamerája
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
