Nagyvilág

Az afgán hadsereg harcban megölt tucatnyi tálibot

Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban.

A meghalt lázadók között van egy tálib parancsnok, Sahidullah Sahid is.

Eközben ünnepélyesen hivatalba lépett vasárnap David Petraeus amerikai tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők új főparancsnoka. A koalíciós erők kabuli főhadiszállása melletti területen több száz afgán és NATO-tisztségviselő előtt kijelentette: “Azért vagyunk itt, hogy győzzünk. A több éve tartó háborúban válságos pillanathoz érkeztünk, de felkészültünk a szívós harcra. Meg kell mutatnunk az al-Kaidának és szélsőséges szövetségeseinek, hogy nem lelhetnek biztonságos rejtekhelyekre Afganisztánban, és nem indíthatnak azokból támadásokat.”

Petraeus körülbelül 140 ezer külföldi katona első számú parancsnoka lesz. A parancsnoki posztot Stanley McChrystal tábornoktól vette át. Elődjét leváltották, mert munkatársaival együtt otrombán nyilatkozott Barack Obama elnökről és környezetéről.

Petraeus kijelentette, hogy csak az afganisztáni külföldi erők parancsnokának személye változott, a stratégia nem. Elismeréssel szólt McChrystal munkájáról, céltudatos, energikus vezetőnek nevezte őt.

Petraeus szombaton beszédet mondott az amerikai nemzeti ünnep alkalmából hazája kabuli nagykövetségén mintegy 1700 meghívott előtt. Sürgette a polgári és a katonai erőfeszítések egyesítését és összehangolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik