Marokkó rendesen meglepte Brazíliát a meccs elején, az egyik legjobb afrikai csapat ugyanis sorra vezette a támadásokat az első percekben, a dél-amerikaiaknak pedig láthatóan nem nagyon volt válaszuk a rivális játékára eleinte. Az első negyedóra végéhez közeledve aztán rendezte a sorokat Brazília, épp ezért érhette hideg zuhanyként, hogy egy labdaszerzés után gyors akció végén Saibari megszerezte a marokkói vezetést: a támadó a kapujából kiszaladó Alisson felett emelte át a labdát.

Jól jött az ivószünet a braziloknak, akik megnyugodtak a kezdeti sokkot követően, majd ugyan nem egy kidolgozott támadásból, hanem Vinícius klasszisának köszönhetően, de kiegyenlítettek: a Real támadója befelé cselezett a bal szélről, majd látványos gólt lőtt a kapu hosszú oldalába.
Ezután visszaesett a színvonal, még fütty is felhangzott a lelátón, majd Paqueta ugrasztott talpra mindenkit, amikor egy félollózó mozdulattal vette célba a kaput, de Bono nagyot védett.
Ancelotti lehetett elégedetlenebb, ugyanis kettőt cserélt a szünetben, beküldte Fabinhót és Danilót is. A második félidőben már valamivel a brazilok voltak aktívabbak, időnként felpörgették a tempót, de olyan érzése volt az embernek, hogy ez az 1-1 egy csoportrangadón egyik félnek sem rossz eredmény. A teljes második félidő legnagyobb helyzetét Raphinha hagyta ki, aki Vinícius visszatett labdáját laposan középre lőtte, így biztosan védett a kapus.
A brazilok a következő fordulóban Haitival, a marokkóiak Skóciával találkoznak.



