Nagy Ervin kulturális államtitkár személyesen egyeztetett filmszakmai szervezetek képviselőivel a Filmreform2026 kezdeményezés keretein belül pénteken.
A szervezők közleménye szerint Nagy nyitóbeszédében a partnerség, a kölcsönös bizalom és a folyamatos szakmai egyeztetés fontosságát hangsúlyozta, illetve úgy fogalmazott: olyan kiszámítható és nyitott működési környezet kialakítására törekszik, amelyben az alkotói szabadság és a szakmai szempontok elsődleges szerepet kapnak.
Konkrétumot inkább az jelentett a Filmhu tudósítása alapján, hogy Nagy bejelentette, nyílt pályázat útján tervezik kiválasztani a Nemzeti Filmintézet új vezetőjét. Az átmeneti időszakban a Filmreform2026 által delegált filmes szakemberek is szerepet vállalhatnak a döntés-előkészítésben.
Megmentenék az utólag elkaszált első filmeket
Hozzátette, szeretnék támogatni a korábban győztesnek választott, végül azonban elkaszált filmterveket is az első filmesek Inkubátor Programjából. Az egyelőre nem világos, ez a tavaly elkaszált Inkubátor-győztesekre vonatkozik-e, vagy a korábbi években megítélt, majd az NFI vezetői részéről visszavont inkubátoros támogatásokra is.

A támogatási lehetőségek bővítéséről Nagy azt mondta, az elképzelések között szerepel a Nemzeti Kulturális Alap filmes szerepének bővítése, az MTVA lehetséges részvétele, valamint új regionális együttműködések ösztönzése is.
A pályázatok újraindításának pontos időpontjáról még nem született végleges döntés, ugyanakkor a közlemény szerint az államtitkár jelezte: optimista forgatókönyv szerint még 2026 őszén, későbbi ütemezés esetén pedig 2027 elején újra megnyílhatnak a támogatási lehetőségek.
Kormányváltás után felbolydult a filmszakma
A magyar filmtámogatási rendszer átalakításáról lapunk is megkérdezett filmeseket a kormányváltás után: az általunk megszólaltatott filmszakmai szereplők szerint „Európába mindenképp vissza kellene térni, mert fájdalmasan leszakadtunk”.

