[FN] A kedvezőtlen piaci körülmények hatására az idén az első öt hónapban mintegy 700 millió forinttal kevesebb adózás előtti eredményt ért el a Danubius csoport, mint tavaly január-májusban - közölte a cég a Magyar Tőkepiacban kedden. Az első negyedévet követően áprilisban és májusban tovább romlott a Danubius-csoport teljesítménye, ezért a társaság módosítja üzleti tervét. Az új előrejelzést, amely tartalmazza majd a pöstyéni társaság konszolidálásából származó eredményt is, augusztus 14-én, a gyorsjelentéssel együtt hozza nyilvánosságra a társaság. A Danubius emlékeztet arra: az első negyedéves gyorsjelentésben közzétették, hogy a negyedév végét követően az érdeklődés gyenge maradt és kevés jele van a piaci fellendülésnek.
Ajánlott videó
- 17:35 Nagy a torlódás az M1-esen
- 17:22 Leárulózta Wáberer Györgyöt a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár
- 17:14 A DVSC közleményt adott ki a stadionon kívül maradt Fradi-szurkolókkal kapcsolatban
- 16:43 Odavolt a gumicukorért az óvodákra és iskolákra szakosodó tolvaj, ha tudott, meg is vacsorázott
- 16:36 Caramel Nagy Ervin oldalán állt ki a Tisza Párt mellett
- 16:18 Komoly következményekkel járhat a szarvasagancs gyűjtése
- 16:10 „A hét végére börtönbe kerültök” – ellopták Cardi B hitelkártyáját, a rapper a tolvajoknak üzent
- 15:45 Magyar Péter: léptesse vissza a Fidesz a csaláson ért két debreceni jelöltjét
- 15:40 Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a csipogós támadások után – sajtóértesülés
- 15:33 Elek Gábor csapata az EL-döntőben találkozhat magyarokkal felálló Thüringerrel
- 15:28 Kiara Lord elmondta, mi idegesíti a legjobban Ázsia expresszes csapattársában
- 15:21 Orbán: Úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
- 15:17 Fidesz-közeli, közpénzzel támogatott alapítványok hálózata található a Budapestre menekült lengyel politikus körül
- 15:16 Mészáros Lőrinc „megúszta”, nem lett semmi a Lázár János által ígért szigorú elszámoltatásból
- 15:14 Hasznos újdonságot kapnak az elmúlt évek Samsung okostévéi
- 05:30 Kvíz: „Én vagyok a híres egyfejű” – mennyire ismered Süsü, a sárkány kalandjait?
- 05:58 150 milliós Rolls-Royce-t azonosítottunk Matolcsy Ádám barátjánál, ám azt állítja, tévedésből jegyezték be a luxusautó adatait
- 14:10 Demjén Ferenc letiltatta a Mi vagyunk a NER című paródiavideót
- 06:11 Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be, Irán beleegyezett a Hormuzi-szoros megnyitásába
- 13:50 „Néha a jó szándékú, nyílt zsarolás a legjobb megoldás” – újabb Szijjártó–Lavrov-beszélgetések kerültek nyilvánosságra
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 14:58 Hajtóvadászatot indított a rendőrség Fajta Norbert ellen a felesége meggyilkolása miatt
- 06:38 Szijjártó: Legyen már itt a választás, és legyen eredmény
- 09:04 Már csak egy hét, és megszűnik a Messenger egyik népszerű verziója
- 11:26 „Van egy rossz hírem, uram” – Magyar Péter az orosz propagandának üzent Kiskunlacházán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
