2020. november 29-én Jiménez csapata, a Wolverhampton az Arsenal vendége volt az Emirates Stadionban, amikor a mexikói csatár egy szögletnél összefejelt David Luizzal, a londoniak védőjével.
Mindkét játékost ápolni kellett, kettőjük közül Jiménez volt rosszabb állapotban, akit tíz percig látott el a pályán az orvosi személyzet, majd hordágyon vitték le.
Csak annyit hallottunk, hogy a vörös kódot emlegetik. Mindenki pánikba esett, a csapattársak arckifejezése árulkodó volt. Szörnyű szituáció volt
– nyilatkozta a Wolves akkori edzője, Nuno Espirito Santo.
Jiménez koponyatörést szenvedett, és életmentő műtéten esett át. A csatár hat hónapig nem is edzhetett a társakkal, és csak a 2021-2022-es bajnokság kezdetén térhetett vissza a pályára. Felépülése utáni első gólját 2021 szeptemberében szerezte, amikor a Wolves az ő remek alakítása révén győzte le a Southamptont 1-0-ra.
A Wolverhamptontól 2023-ban igazolt a Fulhamhez, amelyben három idény alatt 115 tétmeccsen 31 gól került a neve mellé. A 35 éves Jiménez a vébé előtt jelentette be, hogy visszatér a Wolverhamptonhoz, vagyis a következő idényt a másodosztályban kezdi majd, hiszen a Wolves utolsó helyezettként pottyant ki a Premier League-ből.
Jiménez a 2014-es, 2018-as és 2022-es vébén is tagja volt a mexikói keretnek, de csak most, a hetedik meccsén szerezte meg első gólját, igaz, most szerepelt először a kezdőcsapatban.
125. meccsén a mostani volt a 46. válogatott gólja, és ezzel már csak hat találatra van a mexikói gólrekordertől, Javier Hernándeztől.
„Olvastam, hogy azt nyilatkozta, hogy ez az ő vébéje lesz, és mondhatjuk, hogy repülőrajtot vett. Korábban mindig valakinek az árnyékában volt, de most a kezdőcsapat tagja volt, és kiérdemelte ezt a helyet” – nyilatkozta Javier Aguirre, a mexikói válogatott szövetségi kapitánya.
A társházigazda a 2-0-s győzelem révén kényelmes helyzetbe került, hiszen három ponttal jó eséllyel már tovább lehet jutni a legjobb 32 közé. A csoportkör második fordulójában Mexikó a cseheket 2-1-re legyőző Dél-Koreával találkozik.
