Belföld

Moldáv kisbusz és kamionos balesetezett az M1-esen, nyolc felnőtt férfi meghalt

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

Moldáv rendszámú járművek utasai szenvedtek tragikus kimenetelű balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében – tudta meg a 24.hu. A két egymást követő balesetben összesen nyolc külföldi ember vesztette életét.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy moldáv rendszáma volt annak a kamionnak, amely kigyulladt, miután egy munkagépnek ütközött, valamint moldáv rendszáma volt annak a kisbusznak is, amelyben heten vesztették életüket. Kérdésünkre elmondta még, hogy a két balesetben nyolc felnőtt férfi vesztette életét.

17 fotó

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek hajnalban 4 óra 30 perc körül munkagépnek ütközött egy teherautó az M1-es autópálya 114-es kilométerszelvényében, Győr közelében. A jármű ezt követően kigyulladt. A sofőr a helyszínen meghalt.

Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométerszelvénynél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt forgalmi okból álló tehergépkocsinak. Ebben a járműben kilencen utaztak. Heten a helyszínen meghaltak, ketten pedig megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának.

Frissítünk 2.!

Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője megkeresésünkre azt felelte, hogy az  első balesetnek egy áldozata volt, a második balesetben pedig hét férfi veszítette életét.

Egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaink a győri kórházba, egy férfi súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.

– közölte.

Az M1-esen történt tragédiáról készült sokkoló galériánkat ide kattintva nézheti meg.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik