A Vasas Szakszervezeti Szövetség közlése szerint a székesfehérvári és pécsi telephelyeken termelő dél-koreai Hanon Systems Kft.-nél működő Vasas Szakszervezet tagsága és a hozzájuk csatlakozott dolgozók döntése alapján a pécsi telephelyen hatalmas részvétellel végrehajtott figyelmeztető sztrájk után a székesfehérvári kollégák is sztrájkba lépnek.
A sztrájk június 11-én reggel kilenckor kezdődött, és 11-ig hirdették meg. A munkát ugyanabból az okból tették le a székesfehérvári, mint a pécsi dolgozók.
A munkavállalók méltatlannak érzik a körülményeiket és ezt a fajta munkáltatói hozzáállást. A figyelmeztető sztrájkkal ki akarják fejezni elégedetlenségüket és azt, hogy elszántak amellett, hogy kiállnak az érdekeik mellett.
A sztrájkbizottság egy minden fél számára elfogadható megállapodás érdekében továbbra is készen áll a jóhiszemű és konstruktív egyeztetésre – tették hozzá.
Nagyon sokan részt vettek a sztrájkban
Sikerült elérnünk a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökét, László Zoltánt 11 óra előtt pár perccel, aki a helyszínen volt. Elmondása szerint az üzem udvarán, ahol a sztrájkolók összegyűltek, hatalmas a zsivaj, jó a hangulat. A dolgozók legalább 92 százaléka részt vett a sztrájkban, több mint 300-an. Nagyon elszántak.
Arról beszél mindenki, hogy ha nem lesz eredmény, folytatják, mennek tovább.
Ez azt jelenti, hogy nem kétórás, hanem hosszabb sztrájkot hirdethetnek meg. Úgy érzik, hogy amit kérnek (mármint a béremelés), nem sok. Mivel a bérek reálértékében, illetve a dolgozók megélhetésében jelentős romlás következett be, nem engednek abból, hogy a munkáltatónak nagyobb emelést kell ajánlania és végrehajtania.
László Zoltán végül elmondta, senki, de maga a szakszervezet sem gondolta volna, hogy ilyen sokan részt vesznek a sztrájkban.
Szerda reggel a Telekom egyik cégénél demonstráció volt, mind a négy telephelyükön. Náluk a béremeléssel nem voltak elégedettek a dolgozók.
