Több hónapos késéssel megnyitotta imaházát szombathelen a Magyar Iszlám Közösség – közölte kedden a bevett egyházként működő vallási közösség a Facebook-oldalán.
Az egyház közleménye szerint az ingatlant már az idén év elején megvásárolták Szombathelyen, imahely létesítése céljából saját forrásból. Terveik szerint legkésőbb március közepéig szerették volna megnyitni a mecsetet a hívek előtt, de – mint írták – az átalakítási és felújítási munkálatok előre nem kalkulált munkák elvégzésének szükségessége miatt a vártnál jobban elhúzódtak.
A mecset felújítási és átalakítási forrásaihoz részben hozzájárult a magyar egyház törökországi partnere, a Sadakataşı Dernegi, továbbá magánszemélyek is segítették az munkát, akik az egyház honlapján indított adománygyűjtésen keresztül adakoztak az imaház megvalósítsának céljára.
Az egyház közlése szerint a szombathelyi mecset névadója a bosnyák Pazarecz Haszán, aki részt vett az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben, majd ezután Szombathelyen telepedett le.
Szombathely városában és környékén több száz muszlim él, mostantól kezdve méltó helyen gyakorolhatják vallásukat
– olvasható az egyház közleményében.
Kampánytéma lett belőle
A mecset megnyitása ellen a választási kampány idején a szobathelyi közgyűlésben tiltakozott Danka Lajos, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője, aki felszólalásában azt állította, nem a vallásszabadsággal van problémája, hanem azzal, hogy „a muzulmán kultúrát terjesztik, és ezzel félelmet gerjesztenek a szombathelyiek körében”. A szélsőjobboldali képviselő erről személyes beszélgetések alapján győződött meg, és feltette a kérdés: „mi lesz a muzulmán terjeszkedés vége?”
A szélsőjobboldali CitizenGo aláírásgyűjtést is szervezett a mecset megnyitása ellen, de csak alig tobb mint 13 ezer alírást sikerült összegyűjtetniük.
Magyarországon a legtöbb nagyvárosban működnek mecsetek, így Budapest mellett Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Pécsen, és Siklóson is. Ezeket az imahelyeket nagyrészt azok a Magyarországon élő egyetemisták látogatják, aki a magyar állam támogatásával ösztöndíjasként tanulnak hazánkban.

