A minap lapunk is beszámolt arról, hogy Havas Henrik nemrég elmesélt egy régi anekdotát, melynek ő, Csiszár Jenő és Bakács Tibor voltak a főszereplői. Az újságíró történetében azt állította, a jelenleg milánói főkonzulként dolgozó Csiszár szakdolgozatát – amit annak idején ő bírált az egyetemen – Bakács írta meg.
Egyszer az egyik televízió aulájában megszólított Bakács Tibor. Azt mondta: »Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?« Erre mondtam neki, hogy mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács: »Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!«
– mondta Havas, akinek szavait a story.hu-nak nyilatkozva Bakács is megerősítette, sőt azt is elárulta, mennyi pénzt kapott a munkájáért.
A történtekkel kapcsolatban nemrég a Blikk szólaltatta meg Havas Henriket, aki úgy fogalmazott, „több okból is sajnálja ezt a Csiszár-féle ügyet”.
Először is azért, mert Jenőt alapvetően kedvelem, az összes gyengeségével együtt. Az államvizsgákkal és a szakdolgozatokkal kapcsolatban csak annyit, hogy az első pánikrohamomat ebben a tárgykörben szereztem. Ami Bakácsot illeti, nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest. Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt…
Veszélybe kerülhet a karrierje
A lap emlékeztetett: ha kiderül, hogy a milánói főkonzulként tevékenykedő Csiszár Jenőnek valójában érvénytelen a pozíciója betöltéséhez szükséges végzettsége, a diplomata karrierje is veszélybe kerülhet. A helyzet apropóján a Blikk a diplomát kiadó Szegedi Tudományegyetemet, illetve Magyarország milánói főkonzulátusát is kereste, választ azonban egyelőre nem kaptak kérdéseikre.
Az egyetemek szabályzatai szerint azonban a szakdolgozatnak egyértelműen a hallgató önálló szellemi munkájának kell lennie, ellenkező esetben az intézmény dönthet arról, visszavonja-e a kiadott diplomát, ráadásul az ügyben hatósági vizsgálat is indulhat.

