Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár szerdán rövid videóüzenetben jelentette be, hogy kezdeményezte azoknak az antik bútoroknak a visszaszállítását az Iparművészeti Múzeumba, amelyeket elmondása szerint elődje hozatott a Kulturális Államtitkárságra.
Itt vagyunk a Kulturális Államtitkárságon, két egyeztetés között javában zajlik a munka. Amint láthatjátok, ódon antik bútorok vesznek minket körül, ezt az elődöm hozatta ide az Iparművészeti Múzeumból
– hangoztatta az államtitkár a videóban.
Nagy Ervin közvetlen elődje még a Fidesz-kormányban Závogyán Magdolna volt.
Az államtitkár szerint: „ami a múzeumból jött, annak inkább a múzeumban a helye”, ezért kezdeményezte a tárgyak visszaszállítását. Mint fogalmazott, ezt azért tartja szükségesnek, hogy a bútorok „a köz javát szolgálják”, és ne sérülhessenek meg hivatali használat közben. Nagy Ervin példaként említette Tanács Zoltán tudományos és technológiai minisztert is, aki korábban a minisztériumában lévő, a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött festmények visszaszállítását kérte.
Mint ismert, Tanács az átadás-átvétel után három intézkedést kért a minisztériumában, ezek egyike az volt, hogy a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött, összesen 40 millió forint értékű műtárgyakat vigyék vissza a múzeumba.
Az Iparművészeti Múzeum 2017 óta zárva tart, miközben a felújítása jelentősen megdrágult, a műtárgyak raktározására pedig milliárdokat költött az állam. Korábban az intézmény dolgozói azt is kifogásolták, hogy szerintük Lázár János „ingyenes bútorboltként” tekintett a gyűjteményre.
