Nagyvilág

A British Airways újabb sztrájkja

A cég szerint az utasok többsége el tud majd utazni, ugyanakkor a törölt járatok között több budapesti is van.

A British Airways 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet egy héten belüli a második munkabeszüntetést hirdette meg. A sztrájk a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött.

A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is sztrájkolt, akkor három napig.

A BA szerint az újabb munkabeszüntetés idejére 240 ezer utasnak van jegyfoglalása a cég járataira, közülük 180 ezret – vagyis 75 százalékot – a British Airways eljuttat célállomására, akár saját, akár más társaságoktól bérelt repülőgépekkel. További 43 ezer utas jegyét sikerült átfoglalni más légitársaságok járataira, illetve más időpontokra.

A fennmaradó 17 ezer jegytulajdonos utazási kilátásai azonban egyelőre bizonytalanok.

A British Airways szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A BA járatinformációjának szombat hajnali kiírása szerint ezek közül szombattól hétfőig napi egy közlekedik majd, keddre azonban mindhármat törölte a légitársaság.

A sztrájkidőszakban közlekedő budapesti járatokat a brit Titan Airways üzemelteti a BA nevében, Boeing 757-es repülőgépekkel. A cég charterjáratok közlekedtetésére, valamint más légitársaságoknak nyújtandó ideiglenes kapacitásbővítésre szakosodott.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

A minden BA-alkalmazottat megillető kedvezmények közé tartozik, hogy a munkatársak, valamint közvetlen családtagjaik – az alkalmazott hat hónapi munkaviszonya után – a teljes ár tíz százalékáért utazhatnak a British Airways bármelyik járatán, öt év munkaviszony után pedig évi egy, húsz év után évi két ingyenjegy jár bárhová a világon.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.

A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. A társaság vezetése ezután drasztikus takarékossági programba kezdett; ennek része az utaskísérőket érintő intézkedéscsomag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik