Az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelés az ügyben olyan új körülmény, ami miatt az Állami Számvevőszék elnöke ismételten mérlegeli a kereset benyújtását
– ezt reagálta a hvg.hu kérdésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Az ÁSZ sajtóosztályát azután keresték meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A hvg.hu emlékeztet: az Integritás Hatóságról szóló jogszabály szerint az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása az ÁSZ elnökének kezében van. Windisch László akkor indíthat közigazgatási pert az Integritás Hatóság elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében, amennyiben „a kinevezés feltételei már nem állnak fent”, így például ha büntetőeljárás indul ellene. A Fővárosi Törvényszéknek ebben az esetben 30 napon belül kellene döntenie keresetről.
A Központi Nyomozó Főügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság Bírót szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje, valamint 23 millió forintnyi vagyont elkobozzanak tőle, melyekre jogosulatlanul tett szert.
A nyomozó ügyészek még 2025 januárjában hallgatták ki a gyanúsítottat, melyet követően nyomozást folytattak ellene. Ennek eredményeként az alábbi bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Birót:
- feleségével jogosulatlanul használták a szolgálati autót,
- jogaik gyakorlásában korlátozta és kizárta az igazgatóság másik két tagját,
- hivatali hatáskörével nem összeegyeztethető szerződéseket kötött brüsszeli tanácsadócégekkel, akiknek több millió forintot számlázott,
- fiktív telephelyhasználati szerződést is kötött a hatóság nevében az egyik cég Brüsszeli címére,
- külföldi kiküldetései során a napidíjon felül Biró a rendelkezésére bocsátott bankkártyával 1,5 millió forintot költött saját szükségleteire, jogosulatlanul.
- egy családi barátja oktatást tartott a Integritás Akadémia keretei között az alábbi témában: „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései. A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása.” Mivel ez nem összeegyeztethető a Hatóság feladataival, 11 milliós vagyoni hátrány érte emiatt az IH-t.
Biró Ferenc Pál, aki nemrég lapunknak is nyilatkozott és politikai nyomásgyakorlásról beszélt, összességében 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az IH-nak. Az ügyészség Biró feleségére is büntetést kért: a jogosulatlan gépkocsihasználat miatt próbaidőre felfüggesztetett szabadságvesztésre és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
A politikai nyomásgyakorlással az IH elnöke Tuzson Bence volt igazságügyi minisztert és Bóka János egykori európai uniós ügyekért felelős minisztert vádolta meg, akik a 24.hu-nak nyilatkozva tagadták a vádakat. Biró Ferenc egy korábbi videóban arról beszélt: az Orbán-kormány le akarta állítani őket, feleségét és a gyermekét is falhoz állították.

