A védett kor jogintézménye a Munka Törvénykönyvében továbbra is védi azt a munkavállalót (férfit és nőt is), akinek a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltéséig kevesebb, mint 5 éve van hátra – írja legfrissebb hírlevelében a nyugdíjszakértő.
Felmondani csak nagyon nyomós indokkal lehet a védett korúaknak
A védelmi időszak csak az öregségi nyugdíjkorhatár (65 év) betöltését megelőző öt évre vonatkozik, amely alatt
A munkaviszony megszüntetésének megalapozottságát és indokait a munkáltatónak kell bizonyítania.
Ennek feltétele, hogy a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen – ennek hiányában azon a munkahelyen, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi – nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. A képesség magában foglalja az eredményes tevékenység személyes feltételeit, azaz a munkavállalónak mindazon feltételekkel rendelkeznie kell, amelyek szükségesek munkaköri feladatainak teljesítéséhez.
Nagyobb végkielégítés jár a védett korúaknak
A Munka Törvénykönyve szabályozza a többlet-végkielégítés mértékét is abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül.
A végkielégítés a munkáltatónál tölött munkaviszony idejéhez igazodik, és egyenlő a távolléti díj havi összegével.
Normál esetben:
- legalább három év munkaviszony után egyhavi végkielégítés jár,
- legalább öt év esetén kéthavi,
- legalább tíz év esetén háromhavi,
- legalább tizenöt év esetén négyhavi,
- legalább húsz év esetén öthavi,
- legalább huszonöt év a munkáltatónál letöltött munkaviszon esetén pedig hathavi végkielégítés jár.
Ha viszont a munkaviszony munkáltatói felmondással szűnik meg, a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven, akkor a fenti végkielégítéseket ki kell egészíteni, meg kell emelni
- legalább 3, illetve legalább 5 év munkaviszony esetén egyhavi,
- legalább 10, illetve legalább 15 év munkaviszony esetén kéthavi,
- legalább 20, illetve illetve legalább 25 év munkaviszony esetén háromhavi távolléti díj összegével.
Nem jár azonban végkielégítés, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége.
Ami még fontos lehet, hogy a Munka Törvénykönyve szerint a már nyugdíjas dolgozóknak nem jár végkielégítés.
Védett kor témájában ajánljuk az alábbi cikkeket is:
Kirúgásnál nyugdíjasnak számított a mozdonyvezető, hiába nem az
A bíróságok tévedtek, mégsem kap semmit a védett korban elbocsátott mozdonyvezető
Fontos kérdést tisztáztak a nyugdíjkorhatár előtti elbocsátásról, így kerülhető el a baj
