A vasárnapi Dánia–Ukrajna mérkőzés a 65. percben vett drámai fordulatot, amikor Christian Eriksen a mellkasához kapott, és összeesett a pályán. Ugyanúgy, ahogy öt évvel ezelőtt a finnek elleni Európa-bajnoki mérkőzésen.
A különbség annyi volt, hogy a 2021-es esetet követően a középpályás pacemakert kapott, így most nem került olyan súlyos vészhelyzetbe. Az Odense Stadion teljes csendben és sokkban volt, és hatalmas tapsviharral köszöntötte kedvencét, amikor felállt, és végül saját lábán hagyta el a pályát.
A pacemaker kétségtelenül elvégezte a dolgát, és megmentette az életét
– mondta Henning Mölgaard kardiológus a BT-nek. Az orvos szerint ezeknek a beépített pacemakereknek ez a dolguk,
„Ez megtörténhet újra. Sok hétköznapi embernél láthatjuk ezt, akiknek szívbetegségük van, és amint szívmegállásuk van, a pacemaker azonnal működésbe lép. Tehát függetlenül attól, hogy mi áll a háttérben Christian Eriksen esetében, ez bármikor megtörténhet ismét.”
Mint egy lórúgás
Azt mondta, amikor a szerkezettől áramütést kap az ember, az olyan érzés, mint egy lórúgás.
Ezért könnyen előfordulhat, hogy az ember felkiált, gyakran van egy kis oxigénhiány is, amit pótolnia kell, mielőtt visszanyeri az eszméletét. De jó jel, hogy saját lábán sétált a mentőautóhoz.
Mölgaard szerint nem az a meglepő, hogy ilyen történik, hanem az, hogy erre egy futballpályán került sor. Szerinte aggasztó, hogy Eriksen folytatni tudta profi karrierjét. De úgy gondolja, a mostani eset után már nem lép többet pályára.
„A profi klubok túlnyomó többsége nem kockáztatná meg, hogy újra összeessen” – mondta.
Eriksen tavaly nyáron igazolt a Wolfsburghoz, amelynek színeiben 34 tétmérkőzésen 2724 percet töltött a pályán, három gólt szerzett és tíz gólpasszt adott.

