Élő Belföld

Magyar Péter az egyik bicskei áldozatról beszélt a parlamentben, majd több gyermekvédelmi vezető kirúgását jelentette be

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának csökkentéséről, valamint a még folyamatban lévő devizahiteles perek, végrehajtások felfüggesztéséről dönthet az Országgyűlés hétfőn, a heti kétnapos ülésének első napján.

Az azonnali kérdések órájának vége, Gulyás Gergely ügyrendi javaslattal él

A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja a házvezetésnek, hogy beszéljenek arról, kell-e válaszolnia egy miniszternek a neki feltett kérdésekre, mert úgy érzi, ez nem történik meg. Azt is javasolta, hogy bizonyos határokat, amelyeket eddig szerinte nem kellett meghúzni, most mégis meg kellene, mert túlzásnak tartja a személyeskedést.

Gurzó Mária is felszólalt személyes érintettség miatt, Novák Elődnek válaszolt a románozásra. Gurzó elmondta, hogy igen, román nemzetiségű, fontos neki a nemzetiségi ügy, büszke rá, hogy román, de egy állampolgársága van. És szerinte, ha a Fidesz azt akarja, hogy a külhoni magyarok büszkén vállalják nemzetiségüket, az a minimum, hogy ezt ebben a házban is megteszik más nemzetiségekkel.

A fideszes Balla György arra reagált, hogy Magyar szerint Gulyás mellett bűnözők ülnek. Ő pedig Gulyás mellett ül, így arra kérte, hogy menjenek oda, mutassanak rá, hogy ő bűnöző lenne. Később Balla felhozta, hogy vizsgálják meg a vagyonnyilatkozatát és mondják ki, hogy bűnöző, jelentsék fel, vállalják a hamis vád kockázatát.

Ezt, hogy kollektíve mindenkit bűnözőzünk, be kéne fejezni

– mondta Balla.

Magyar, Pressman és a család

A KDNP-s Máthé Zsuzsa kérdezi Magyar Pétert. A kérdésben Máthé felemlegette David Pressmant, majd elmondta, hogy nem tudni, mit gondol Magyar Péter a családról. Szerinte Pressman és a Magyar körüli emberek lecserélnék a házasság keresztény gyökérzetű fogalmait. A kérdése tulajdonképpen az, hogy marad-e az Alaptörvény erre utaló része arról, hogy a házasság egy nő és egy férfi között létezik.

Én nem voltam a liberális internacionálé alelnöke, az ön bukott főnöke, aki nem mer ide bejönni, ő volt. Én nem voltam Soros György barátja sem.

– mondta Magyar, majd Ruffra utalva elmondta, hogy szerinte is tagadásban vannak, mert öszvérpártnak nevezik a Tiszát, meg DK-s szavazókat emlegetnek, miközben ha ma lenne a választás, még több fideszes szavazó szavazna a Tiszára, mint a választáskor, pedig akkor is sokan szavaztak.

A miniszterelnök elmondta, hogy elindul majd egy alkotmányozási folyamat, ahol mindenki elmondhatja majd a véleményét, még Máthé Zsuzsa is.

Ruff Bálint első hozzászólása

Panyi Miklós Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezi, azzal a címmel, hogy

Ez már a pártállam?

Panyi szerint a választópolgárok 47 százaléka nem a Tiszára adta le a voksát, a kormány mégis azonnal célba vette az állami vezetőket és az önkormányzatokat.

Ruff Bálintnak ez az első azonnali kérdésekre adott válasza. Elmondta, hogy 2,5 millió ember szavazott a Fideszre, őket tiszteli meg a válasszal. Ezután a gyász fázisait kezdte sorolni, és közölte, hogy Panyiék még mindig a tagadás állapotában vannak. Elmondta, hogy Panyi egy olyan kormány tagja volt, ami négy kétharmadot szerzett, érthetetlen már a kérdésének a kontextusa is.

Mire kíváncsi, hogy van-e pártállam Magyarországon? Ön kérdezi tőlem, 16 év Fidesz után?

– mondta el Ruff. Ezután felidézte, hogy amikor a szocialisták elvesztették a választást és beültek egy kis frakcióba, ugyanazt csinálták, mint most a fideszesek, nem néztek magukba, csak fújtak és azt mondogatták, hogy úgyis meg fognak bukni.

Panyi a viszonválaszában kioktatta Ruffot, hogy most válaszolnia kellett volna, de nem válaszolt.

Tagadás, még mindig abban vannak, uram.

– mondta erre Ruff, majd hozzátette, hogy ő személy szerint senkit nem rúgott ki, mert Panyi egyik kérdése, amire választ várt, pont erről szólt. Ruff elmondta, hogy az ő minisztériumában most is vezető pozícióban dolgoznak majd olyanok, akik a korábbi kormány alatt kezdtek el dolgozni.

Ha nem bűnözők.

– tette hozzá. Ruff később azt is elmondta, hogy ebben az országban szerinte szét vannak választva a hatalmi ágak, a számonkérés nem az ő feladatuk, hanem az ezért felelős szerveké.

De ezek, ha dolgozni fognak, akkor dolgozni fognak.

Novák Előd a kettős állampolgárságról kérdez és Izraelt emlegeti

Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa arról kérdezte Magyar Pétert, hogy miért nem támogatja a parlamenti képviselők kettős állampolgárságát nyilvánosságra hozó törvényjavaslatot. Ezután Novák Izraelről kezdett beszélni, először gyermekgyilkosságokról, majd arról, hogy Izraelben például van ilyen törvény. Később Gurzó Máriáról, a Tisza Párt egyik képviselőjéről beszélt, aki szerinte korábban azzal kampányolt, hogy neki a magyarországi románság céljai a legfontosabbak.

Magyar felháborodottan közölte, hogy azt várja, hogy végre legyen egy érdemi kérdés, mert Novák állampolgárságokról kérdezget, amikor hazahoztak hatezer milliárd forintnyi támogatást, és biztosították a határon túli magyarok jogait. Ezután Pócsot azzal vádolta, hogy megint videózik, miközben ma derült ki, hogy még a kampányolásra használt műanyag motorokat is háromszoros áron vették.

Nem szégyelled magad, hogy tolvajokkal ülsz egy frakcióban? Ráadásul naplopó, semmirekellő tolvajokkal?

– tette fel végül a kérdést Gulyás Gergelynek.

Magyar a válaszában arra célzott, hogy voltak fideszes képviselők, akik jelentkeztek a nemzetbiztonsági bizottságba, de visszaléptek, amint kérdésekre kellett válaszolniuk az átvilágításnál.

Azonnali kérdések, rögtön Magyar válaszol

Kezdődik az azonnali kérdések órája, elsőként az ex-megafonos Szűcs Gábor kérdezi Magyar Pétert. Szűcs kérdése, pontosabban állítása az, hogy azzal szemben, amit a magyar kormány mond, nem a magyar GDP nőtt a legkevésbé a régióban, hanem csak a lengyel nőtt jobban, mint a magyar. Szűcs szerint Magyar hergeli az embereket és hazudik. Ezután hosszan idézett Magyar Péter 2021-es interjújából, ahol az akkor még fideszes Magyar arról beszélt, milyen jó magyar fiatalnak lenni.

A miniszterelnök egyből megafonozással kezdte a választ.

Valóban én mondtam, ezerszer idézték, én mondtam ezt.

– mondta Magyar az idézetre, majd hozzátette, hogy akkor még volt gazdasági növekedés és infláció is. Ezután arról kérdezte Szűcsöt, hogy ő mennyibe került a magyar embereknek, hány milliárd forintot költöttek a Megafonra állami pénzből. Magyar szerint minden ki fog derülni.

Vége van ennek, látja ön is, hogy mindenki menekül a süllyedő hajóról, még az ön társai is.

– mondta, majd országjárásra hívta Szűcsöt.

Szűcs viszonválaszában elmondta, hogy ő korábban is válaszolt volna Magyarnak, de letiltotta, majd tulajdonképpen lefocistafeleségezte a miniszterelnököt, arra utalva, hogy ha őt a korábbi munkájával lehet azonosítani, akkor a miniszterelnököt is.

Hegedűs Zsolt: Az orvosbárók ellen szigorúan fel fogunk lépni

A Mi Hazánk képviselője, Szabadi István több témában kérdezte Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, aki a magán- és állami egészségügyi rendszerrel kapcsolatban azt mondta, robusztus, mindenkit egyenlően ellátni képes, fenntartható állami egészségügyre törekszik a Tisza-kormány. Újra kell szabályozni a két rendszer közötti átjárást, be kell zárni a kiskapukat, és meg kell szüntetni a szürkezónás megoldásokat mindenütt.

Az orvosbárók, hatalmukat átmentő és azzal visszaélő orvosi oligarchák ellen szigorúan fel fog lépni a Tisza-kormány. Hegedűs Zsolt azt mondta, érdemi ellenőrzésekre, valódi visszajelzési lehetőségekre van szükség a betegek, a hozzátartozók és a dolgozók részéről. Cél, hogy a valóban nagy tudású orvoselit körül ne birodalmak, hanem iskolák épüljenek, olyan szakmai műhelyek, ahol a tudás átadódik, és ahol a fiatal orvosok lehetőséghez és megfelelő képzéshez jutnak.

A szabad szülészorvos-választásról is kérdezte a Mi Hazánk képviselője az egészségügyi minisztert, aki elmondta, szakmai és női érdekvédelmi csoportokkal egyeztetnek majd a kérdésről. A paraszolvenciát már nem ismerő szülészorvos-nemzedék nem támogatná a régi rendszer visszaállítását. Ők a pihenőidejük és magánéletük vélelme mellett abban látnák a betegbiztonsági kockázatot, ha a szüléseket hosszú ügyelet után lévő vagy az ünnepi asztal mellől felálló szülész vezetné le. Megoldásnak nem a régi rendszer automatikus visszaállítását, hanem az egészségügyi intézmények és a dolgozók iránti bizalom megerősítését látják.

Válaszának végén az állami vezetők VIP-ellátásának felülvizsgálatát ígérte a tárcavezető.

Magyar Péter szerint Takács facebookozik, Tinderről és bőrtangás férfiak álmairól posztol

Ne csak mondják, hanem jöjjenek is ki a magyar emberek hálószobáiból. Ez a kérésünk

– mondta Magyar Péter miniszterelnök Rétvári Bence kérdésére, aki a nemekről és a családról tett fel hosszú kérdést.

Magyar szerint a Fideszben a genderrel kelnek és fekszenek.

Takács Péter, aki most is facebookozik, a Tinderről tett ki posztot; arról, hogy Toroczkai a Tinderen jobbra vagy balra húzza-e. Arról tesz ki posztot, hogy bőrtangás férfiak miről álmodoznak. Higgyék el, hogy a magyar emberek nem ezért választották meg önöket.

– mondta Magyar, majd visszakérdezett:

Ön szerint hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő vagy alkoholista családból származó gyerek, Hollandiában, emberkereskedőknél, szexuális bűnözőknél, drogkartelleknél vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál. Erre az egyszerű kérdésre válaszoljon, frakcióvezető úr, Jézus nevében vagy a magyar emberek nevében.

Rétvári válaszként II. János Pált idézte, Magyar folyamatosan beszólogatott közben, de ezt nem lehetett hallani.

Magyar Péter: Semmelweishez más kötődik, Takács Péterhez a lex guriga

A tiszás Schummer Orsolya napirend előtti felszólalásában a déli elkerülőútról beszélt, amit még az MSZP-kormány ígért meg a bajaiaknak, és a Fidesz is hosszú éveken át csak ígérgetett a témában. Zsigó Róbert ugyan 2022-ben „eljátszotta”, hogy nekikezdtek az építkezésnek, de csak látványszínház volt az egész. Később Lázár is megígérte a projektet a bajaiaknak a szavai szerint. Ezt követően hosszan beszélt még arról, hogy a Tisza támogatottsága sokszorosa most a Fideszének, Gajdics Ottót megidézve kognitív disszonanciáról, majd a házelnök csengője beléfojtotta a szót.

Neki is Magyar Péter válaszol, bár szavait inkább Gulyás Gergelyhez intézi: felidézte, hogy 15 év kormányzás után jutott el a Fidesz addig – miután Takács Péter egészségügyi államtitkárként nem tudta elérni, hogy minden kórházban legyen megfelelő mennyiségű vécépapír és fertőtlenítőszer –, egy kormányrendelettel kellett ezt eszközölni. „Semmelweishez más kötődik, Takács Péterhez a lex guriga” – mondta Takács felé fordulva, hozzáfűzve, örül neki, hogy Takács épp nem facebookozik a teremben.

Varga Jennifer / 24.hu

Az egészségügyi intézmények klimatizálásával kapcsolatban beszélt arról, hogy Takács Péter még a legképtelenebb krízishelyzetekben sem látogatott el terepszemlére vidéki kórházakba. Egy ponton Takács közbevágott, hogy Magyar hazudik, de a miniszterelnök ezt tagadja, és állítása szerint minden szavát dokumentumokkal tudja alátámasztani. Itt jelentette be, hogy a kormány a holnapi napon 3,4 milliárd forintot fog átcsoportosítani az egészségügyi intézmények klímaberendezéseinek cseréjére és javítására.

Mivel személyesen is említették, Takács is szót kapott: megismételte, hogy Magyar szerinte szemrebbenés nélkül hazudik. Szerinte az, hogy haváriahelyzetekben néhány milliárd forint pluszforrást adtak az ágazatnak, az csak a ráadás, ezt kell majd Hegedűs Zsoltnak is megismételnie.

Orbán Anita: A most elfogadott 11 pontot soha nem tárgyalta ki az előző kormány

Bóka János is ezt a témát folytatja, arról beszélve: ha a megállapodás valóban azokon a pontokon alapszik, amelyeket az Orbán-kormány szabott meg 2024-ben, akkor az egy jó megállapodás, bár a részleteket még nem látjuk. Bóka szerint viszont a magyar kormány azt a taktikát játssza most, hogy ad valamit Ukrajnának, hogy majd a jövőben kapjon valamit – de szerinte már többször bebizonyosodott, hogy ez nem vezet eredményre. Ezért választotta az előző magyar kormány, hogy nem tesznek semmilyen engedményt addig Kijevnek, amíg az ukránok a megállapodás részleteit nem illesztik be jogrendjükbe. Mindezekért Bóka tájékoztatást kér a kormánytól arról, ki és milyen garanciát adott arra, hogy Ukrajna a mostani megállapodás rá vonatkozó részét végre fogja hajtani.

Hegedüs Róbert / MTI

Orbán Anita válaszol a Fidesz politikusának: rögzítette, hogy a most elfogadott 11 pontot soha nem tárgyalta ki az előző kormány, soha nem vitték végig. Ezzel szemben most megegyeztek erről. Orbán Anita hangsúlyozta, kétoldalú és európai keretben fogják betartatni a megállapodást, európai szinten is folyamatosan monitorozva lesz, hogy az ukránok a megegyezés szerint járnak-e el, és előkészítés van azt illetően is, hogy az ügyben politikai megállapodás is szülessen.

Juhász Hajnalka szerint Orbánék sikere az, hogy sikerült megállapodni a kárpátaljai magyarok jogairól

A KDNP-s politikus szerint egyik tiszás minisztertől sem hangzott el a házban eddig, hogy az a megállapodás, ami a múlt héten megszületett Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyar kisebbségek jogairól, az 2024-ben az Orbán-kormány sikere volt, amely már ekkor feltételül szabta a megállapodásban foglalt pontokat azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán beszélni lehessen Ukrajna uniós csatlakozásáról.

Juhásznak is Magyar Péter válaszol: a miniszterelnök szerint a nagy semmi, amit az előző kormány elért, hiszen nem tudott megállapodni az ukrajnai magyarok jogairól, akik az elmúlt években is jogfosztásban voltak kénytelenek élni. Magyar felhozta, hogy milyen látványosnak szánt összefeszülései voltak az előző kormánynak Kijevvel diplomáciai szinten, ehhez képest a Tisza-kormánynak sikerült rövid idő alatt megállapodásra jutni az ukrán kormánnyal. Magyar szerint ez azt jelenti valójában, hogy az Orbán-kormány nem is akart megállapodni, mert nem érdekelte őket a határon túli magyarok élete és sorsa, csak az lebegett a szemük előtt, hogy lehessen hergelni.

Toroczkai Magyarnak: Töltsön el egy éjszakát nálunk, aludjon ott!

Jön Toroczkai, ezúttal napirend előtti felszólalással, melynek címe: Mi lesz a migrációval? – páran nevetnek a teremben.

Aztán ez csak fokozódik, amikor Toroczkai újra meginvitálja Magyart, hogy menjen el Ásotthalomra megtekinteni a határkerítést.

Sőt, töltsön el egy éjszakát nálunk, aludjon ott, és éjszaka megmutatom önnek, hogy kik… Nem egy szobában, nyugalom!

– pontosít gyorsan a Mi Hazánk elnöke, aki maga is elneveti magát, ahogy Magyar és a képviselők többsége is. Nem csillapodik a nevetés annak hatására sem, amikor Toroczkai azzal folytatja, hogy „éjszaka menjünk ki a mezőőrökkel”.

Varga Jennifer / 24.hu

Toroczkai aztán a Pride-ról beszél, ahol szerinte valóban lesznek majd olyan jelenetek, amelyektől meg kell majd védeni a gyerekeket. Éppen ezért a Mi Hazánk egy időben megszervezi a „családi büszkeség menetét”, ahova a tiszásokat is várják szeretettel, hogy a családi értékeket népszerűsítsék.

Szóba került a Facebook is, Toroczkai állítja, hogy ő kérte meg a Mi Hazánk Facebook-oldalának adminjait, hogy tiltsák le Magyart, aki nagyon nevet ezen a ponton. „Többet énrajtam ne nevessen, ha a Meta beavatkozásáról beszélek” – szögezte le az ellenzéki párt elnöke.

Magyar válaszolni kíván Toroczkainak: visszautasítja a réten való közös éjszakázás lehetőségét, de Ásotthalomra elmegy megnézni a kerítést. Bár szerinte erre a belügyminiszter is tökéletesen alkalmas.

Magyar: Ha nálunk előfordul ilyen, én leszek az első, aki kiáll, és elnézést kér

Ismét Magyar Péter emelkedett szóra: Gulyás Gergelynek címezve beszélt a kitüntetések kapcsán arról, hogy előfordulnak hibák, akár olyan eseteknél is, amikor kitüntetést kap egy olyan személy, akiről később kiderül, hogy gyermekek ellen követett el bűncselekményeket. A miniszterelnök kijelentette: ha a Tisza részéről valaha kiderül, hogy ilyen hibát követtek el, ő lesz az első, aki kiáll, és bocsánatot kér. Itt szegezte a kérdést Gulyásnak: miért fáj nekik bocsánatot kérni? – utalva a bicskei igazgatóra és Kaleta Gáborra egyebek között. Magyar szerint a Fidesz túl büszke volt, de az azért belefért nekik, hogy a választási kampány során magyar gyerekeket ijesztegettek az apjuk lelövésével.

Varga Jennifer / 24.hu

A kórházban hagyott gyerekek ügyével kapcsolatban azt mondta Gulyásnak, úgy tesz a Fidesz, mintha nem ők kormányoztak volna az elmúlt 16 évben, majd egy Takács Péter egykori egészségügyi államtitkár részvételével készült korábbi kormányzati javaslatról beszélt, ahol az vetődött fel, hogy pluszforrásokat kellene elkülöníteni a kórházakban maradt csecsemők ellátására. Magyar a birtokában lévő dokumentum alapján arról beszélt, hogy a Belügyminisztérium parlamenti államtitkársága szerint a Fidesz-frakció azt állapította meg, hogy ez a pluszfinanszírozás nem időszerű.

A fideszes gyermekvédelem kapcsán Menczer Tamás pécsi hőbörgését és Fülöp Attila folyamatos akadályozásait is felelevenítette Magyar, majd Orbán Viktorra is kitért egy megjegyzéssel, aki – Magyar szavai szerint – mindenféle megtakarítás nélkül elmegy egy hónapra az Egyesült Államokba foci-vb-t nézni, mint minden átlagos magyar ember. Egyébként Orbán is a gyermekvédelem kapcsán került elő, Magyar Péter Orbán azon interjúját elevenítette fel, amikor az nem tudott választ adni arra, hogy hány szegénységben élő gyermek van az országban, és megígérte, hogy a következő alkalomra felkészül a témából.

Végül ismét Gulyásnak címezve feltette a kérdést: ha szerinte tényleg olyan jó a gyermekvédelmi rendszer, mint ahogy azt Gulyás állítja, miért beszél gyökeresen másról minden szakember, és miért nem engedték be korábban a Tisza önkénteseit, hogy a saját szemükkel láthassák az ottani állapotokat.

Toroczkaihoz is szólt pár szót Magyar: nagyon örül neki a miniszterelnök, hogy a Mi Hazánk elnöke kibírt pár percet konteók nélkül, és képes volt a gyerekekről beszélni. Örül neki, hogy Toroczkaiék konkrét javaslatot tettek a terület kapcsán egy külön részleg felállítására a rendőrségen belül, Magyar szerint ebben tudnak együttműködni, és mindegy, hogy ki javasolja, ezt meg kell lépni. Kaleta és V. János kapcsán javasolta, hogy a mellette ülő Szentkirályi Alexandránál érdeklődjön. Aztán kitért néhány szóval a pénteki tüntetésre, ahol Toroczkai mellett jelen volt Németh Balázs és Bede Zsolt is – igazi nagykoalíció jött ott létre Magyar szerint, már csak Gulyás Gergely hiányzott, mondta a kormányfő. Pénteken egyébként a migrációs paktum ellen tüntettek az említettek, Magyar szerint ebben az ügyben nem őt kell számonkérni, Toroczkainak a „padtársaihoz”, a fideszes képviselők felé kell fordulnia, hogy miért nem végezték el a házi feladatukat.

„Tökéletesen művelik, hogy vádold azzal az ellenfeled, amit te követtél el”

Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője az ellenzéki, Fidesz–KDNP-s hozzászólásokra úgy reagált,

tökéletesen művelik, hogy vádold azzal az ellenfeled, amit te követtél el.

Varga Jennifer / 24.hu

Az emlegetett intézkedésekre azt mondta, hogy szép felsorolni ezeket, ám az eredmény egyáltalán nem olyan, amire büszkének lehetne lenni. Utalt a Szőlő utcai intézet ügyére például.

Arról beszélt, hogy az ő felelősségük, hogy minden gyermek megkapja az esélyt. Majd a rendszer tartópilléreit emelte ki, azokat az embereket, akik a gyermekvédelemben dolgoznak, akik egyébként nincsenek megbecsülve, és a kiégés szélén állnak.

Gulyás Gergely: Magyar Péter vádbeszédet mondott

A Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt Orbán-kormányok alatt nagyon sok fejlődés történt, például nőtt a gyermekek után járó támogatás összege – a miniszterelnök azonban ezt nem ismerte el, hanem vádbeszédet mondott.

Ezután azzal folytatja, hogy a szülők nélkül nevelkedő gyerekek kétharmada gyermekotthonokban nő fel, vagyis családias körülmények között.

Gulyás azt is fejlődésként értékelte, hogy ma nyolcszor többen vannak pedofil bűncselekmények miatt börtönben, mint korábban, ami a felderítés sikerét mutatja.

A fideszes politikus szerint nem méltányos számonkérni azért a politikusokat, például Szentkirályi Alexandra volt budapesti főpolgármester-helyettest, hogy egyszer kitüntetett olyat, akiről később kiderült, hogy gyermekek ellen követett el bűncselekményeket.

Varga Jennifer / 24.hu

Megjegyezte azt is, hogy az örökbefogadások száma 60 százalékkal emelkedett, a kórházakban ragadt gyerekekkel kapcsolatban pedig azt is elmondta, hogy az morális kérdés, hogy „a nem megfelelő körülmények” közé hazaengedik-e a gyereket.

Gulyás azt is állította, hogy „annál nagyobb méltánytalanságot” senki nem szenvedett el, mint hogy ártatlan embereket hazugságokkal vádoltak meg, és ezt a tiszások terjesztették. Hogy itt pontosan mire gondolt Gulyás, az nem derült ki.

Rétvári a lakásotthonokban tapasztalt szívfacsaró élményeiről beszélt

Rétvári Bence, korábbi államtitkár a KDNP frakciója részéről a miniszterelnök beszédére reagálva a saját benyomásairól beszélt, főként az általa meglátogatott lakásotthonokban tapasztalt élményeiről.

Ezután arról beszélt, hogy a korábbi Fidesz–KDNP-kormány milyen intézkedéseket tett. Elmondta, szigorították a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályait, és ennek köszönhető, hogy egyre több jelzést ad le a rendszer. Ezért emelkedett 1200-ra azoknak a gyerekeknek a száma, akiket örökbe adtak – mondta. Beszélt a kórházban hagyott csecsemőkről is, és arról a szabályról, amit esetükben hoztak. Nevezetesen, hogy ha hat héten át nem jelentkeznek a szülők a gyerekért, akkor gyorsított eljárásban adják őket örökbe.

Mint mondta, az Orbán-kormány 2026-ban már 129 milliárd forintra emelte a gyermekvédelem költségvetését, miközben 2010-ben ez még 18 milliárd forint volt.

Közölte, a pedofil bűncselekményeket elévülhetetlenné tették. Szerinte közös felelősség az, hogy segítsenek ezeken a gyerekeken. Az intézkedéseik közé sorolta a pedofil-nyilvántartás létrehozását is, valamint a gyermekvédelemben bevezették a kifogástalan életvitel szűrését is, bár beismerte, hogy ezt sokan kritizálták.

Emlékezetes, hogy a Szőlő utcai javítóotthon igazgatója egyszer átment a kegyelmi ügy után bevezetett kifogástalan életvitel ellenőrzésének nevezett vizsgálaton.

Kapcsolódó
Egyszer átment a kifogástalan életvitel ellenőrzésen a letartóztatott javítóintézeti igazgató
Az átvilágítást végző Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) utólag olyan információ birtokába jutott, ami alapján úgy érezte, újra át kell vizsgálni az igazgatót.

Toroczkai László migránsozni kezdett

Magyar felszólalása után a frakcióvezetők reagálhatnak. A sort Toroczkai László (Mi Hazánk) kezdte, aki beszéde második részében a migránspaktummal kapcsolatban osztotta meg a véleményét, majd Forsthoffer Ágnes házelnök figyelmeztette, hogy csak a miniszterelnök által érintett témához lehet hozzászólni.

Varga Jennifer / 24.hu

Magyar Péter: Visszaadjuk a gyermekvédelem becsületét

A miniszterelnök közölte, hogy bővíteni fogják a nevelőszülői hálózatot, megszüntetik azt a helyzetet, hogy a gyerekek hónapokat töltsenek kórházakban. Megerősítik a családsegítő szolgálatokat, és véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy a gyermekvédelmi intézményeket elzárják a nyilvánosságtól. Mint mondta, minden segélykiáltást meg fognak hallani.

Visszaadjuk a gyermekvédelem becsületét, a szakemberekét, a bántalmazott gyerekekét.

– hangsúlyozta. Hozzátette: „látjuk őket, meghallgatjuk őket, és végre olyan államot építünk, ami meg is védi őket.” Elmondta azt is, hogy a gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz, lesz pénz új szakemberekre, férőhelyekre, bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai-mentális segítségre.

Kiemelte azt is, hogy mindenki tudja, hogy ezt a munkát nem lehet egyik napról a másikra elvégezni, ehhez hosszú időre lesz szükség. De azt megígéri, hogy soha többé nem fordítják el a fejüket, és nem hagyják, hogy a gyerekek segélykiáltásai elvesszenek a minisztériumi aktákban.

Beszéde végén visszatért Szabolcs történetére, amit – emelte ki – az állam már nem tud jóvátenni. De tartoznak neki és társainak, hogy nem ismétlődhet meg mindaz, ami megtörtént. „Ha ezt elérjük, akkor talán méltók leszünk Szabolcs emlékéhez” – zárta szavait.

Varga Jennifer / 24.hu

Melléthei-Barna Márton a készülő médiatörvényről

A Parlamentbe siető Melléthei-Barna Márton tiszás képviselőtől, a kormánypárt jogi szakértőjétől megkérdeztük, mit lehet tudni a már beígért, de a nyilvánosság előtt még nem ismertetett új médiatörvényről.

Van egy rövid része a médiatörvény-módosításnak, amely a már benyújtott plakáttörvényben szerepel, de valóban készül egy átfogó új jogszabály is.

A tiszás politikus a 24.hu-nak elmondta: az új médiatörvény benyújtására valószínűleg már ezen a héten sor kerülhet.

Én is átnézem azt a jogszabálytervezetet, nekem is van véleményem róla, és amikor lesz végleges verzió, akkor azt be fogjuk nyújtani

– tette hozzá Melléthei Barna Márton.

Több gyermekvédelmi vezetőt is kirúgtak hétfőn

– jelentette be Magyar, arra hivatkozva, hogy ők az Orbán-rendszert segítették a munkájukkal.

Az érintettek:

  • a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója;
  • a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetője;
  • a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatója;
  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója;
  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese;
  • az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója.

Döntenek egy egymilliárd forintos kártérítési alap létrehozásáról is, amellyel az áldozatokat kívánják segíteni.

Bejelentette azt is, hogy az új kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes feltárására és kivizsgálására.

Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbál segíteni.

6 fotó

Gyermekvédelemre nem volt pénz, de jutott propagandára

Magyar Péter miniszterelnök szerint a gyermekvédelemben vannak szakmai kérdések, amiket meg kell válaszolni.

Felsorolta:

  • Hogy jutottunk odáig, hogy több ezer gyermek nélkülözik, miközben családbarát országról beszéltek a döntéshozók?
  • Hogyan jutottunk odáig, hogy nem tudnak működni a családmegtartó szolgáltatások?
  • Hogyan jutottunk odáig, hogy nevelőszülők ezrei hiányoznak a rendszerből, és gyerekek hónapokat töltenek kórházakban, mert a gyermekvédelmi rendszer nem működött?

Mint fogalmazott, a bukott orbáni maffiának viszont föl kell tenni a kérdéseket, ezért hozták létre a gyermekvédelemmel foglalkozó vizsgálóbizottságot. Tudni szeretnék, hogy milyen jelzések, figyelmeztetések érkeztek a gyermekvédelemből. Kik voltak azok, akiknek lett volna lehetősége közbelépni, de mégsem tették.

Varga Jennifer / 24.hu

Kiemelte, a minisztérium elkezdte a feltárást, amíg feláll a bizottság. Ezért már tudják, hogy a helyzet lesújtó. Elmondta:

  • 23 ezer gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben.
  • 1600 gyermek vár, hogy egyáltalán megfelelő ellátást kapjon, akikről az állam tudja, hogy be kellene avatkozni, de nem tud nekik helyet biztosítani.
  • Az egyre csökkenő gyermekszám mellett egyre többen kerülnek be a gyermekvédelmi rendszerbe.

Mint mondta, ez nem csak pénzkérdés. Az előző kormány csak annyit tudott tenni, hogy napi 2700 forintra emelte a napi étkeztetést. Miközben százmilliárdos nagyságrendben költött propagandára. Ahol 200 milliárd forint folyt be a propagandát gyártó Balásy Gyula cégeibe. Közben nem jutott pénz egészségügyre vagy oktatásra.

325 magyar gyerek él kórházakba ragadva

Jelentette ki Magyar. Nem azért, mert betegek, hanem mert a hatóságok nem engedik a szülőknek hazavinni őket. Magyar szerint ez a Fidesz-kormány kudarca.

A magyar állam nem tudta vagy nem akarta megszervezni azt, ami a kötelessége lett volna.

A kormányfő beszélt arról is, hogy nagyon sok nevelőszülő hiányzik.

Magyar emberként én szégyellem magam, hogy az előző hatalom idején ez megtörténhetett a rájuk bízott gyerekekkel.

Kitért arra is, hogy miközben a speciális gondozást igénylő gyerekeknek lenne szüksége a legnagyobb szakértelemre, ők azok, akik hónapokig, évekig várnak a segítségre.

Magyar megjegyezte azt is, hogy az Orbán-kormányok úgynevezett családbarát politikája után mégis több olyan gyermek van, aki nevelőszülőre vagy örökbefogadóra vár, mint olyan felnőtt, aki jelentkezne erre a feladatra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik