Belföld

Fél évet kellett volna még kihúznia S. Gy.-nek, hogy elévüljön a költségvetési csalási ügye

police.hu
police.hu

Közel tíz éve bujkált a hatóságok elől S. Gy, akit 2017 áprilisában öt és fél év szabadságvesztésre ítélt jogerősen a bíróság bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt. Csupán hat hónap hiányzott a büntetése elévüléséhez, amikor rajtaütöttek a zsaruk.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi ismeretlen helyre távozott a jogerős ítélet után, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia. Ezért 2017. áprilisban elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói széles körű kutató munkájának eredményeképpen a napokban a hatvani zsarukkal közösen, összehangolt akció keretében Hatvanban fogták el S. Gy.-t.

Az 59 éves férfi büntetése elévüléséhez csupán hat hónap hiányzott, amikor a rendőrök rajtaütöttek. A férfi még akkor is ukrán állampolgárként mutatkozott be, de ezt semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni. S. Gy.-t az elfogása után bevitték a büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy letudja az öt és fél éves büntetését.

A magyar keresztapát, és másik két külföldön bujkáló körözött férfit is elfogták a napokban.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik