Nagyvilág

Magyart választottak az ENSZ fogyatékosok jogait védő bizottságának tagjává

Gombos Gábort választotta az ENSZ Közgyűlése a Fogyatékos emberek jogaiért tevékenykedő bizottság új magyar tagjává.

A pszicho-szociális fogyatékossággal élő Gombos a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC) jogvédőjeként tevékenykedik, és munkájával már eddig is nagyon sokat tett a fogyatékosságügy hazai szemléletének megváltoztatásáért. A bizottságban 2011. január 1-jén kezdődik megbízatása, amely négy évre szól.

“Gábor átfogó szakmai ismerete a fogyatékossággal élők jogairól és a jogvédelem területén szerzett nemzetközi gyakorlata gazdagítani fogja a bizottságnak a világon élő több mint 650 millió fogyatékos ember jogainak előmozdítása érdekében folytatott munkáját” – mondta el Gombos kinevezésére reagálva Oliver Lewis, az MDAC ügyvezető igazgatója.

A Fogyatékos emberek jogaiért tevékenykedő bizottság egy független szakértőkből álló nemzetközi testület, és 2010 óta, miután az egyezményt ratifikáló országok száma hatvan fölé emelkedett, 18 főt számlál. A tagok legfőbb feladata az egyezményt ratifikáló országok megfigyelése, korrekt és politikailag semleges értékelése, illetve ellenőrzése a fogyatékossággal élő emberek jogai tekintetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik