Élet-Stílus

Újra elindul a 666-os „pokoli” buszjárat Lengyelországban

NurPhoto / Contributor / Getty Images
NurPhoto / Contributor / Getty Images

Meghosszabbítva éleszti újra a korábban népszerű 666-os buszjáratot Lengyelországban a FlixBus. A járat Krakkót és a tengerparti Helt köti majd össze, tizenhárom órás útja során pedig több települést, közöttük a fővárost, Varsót is érinti majd – írja a BBC.

Konzervatív nyomás

Mint arról korábban beszámoltunk, a lengyel tengerpari üdülőváros, Hel nevével régóta, sokan viccelődnek, mivel csak egyetlen l-betűvel tér el az angol hell, vagyis pokol szótól.

A közeli város, Gdynia helyi busztársasága, a PKS 2006-ban, a turizmus fellendítésének érdekében indította el a Helbe közlekedő 666-os buszjáratot: a szám a bibliai Jelenések könyvének egyes értelmezései szerint a sátán szimbóluma.

A terv bevált: minden évben több ezer ember utazott a környékre csak azért, hogy a „pokoli” buszjárattal utazhasson. A katolikus többségű Lengyelország konzervatív, vallásos szervezetei azonban szinte a kezdetektől, egyre fokozódó intenzitással tiltakoztak, mondván:

nem tanácsos az ördöggel viccelődni!

A PKS Gdynia végül 2023 júniusában engedett a nyomásnak és a 666-os járatot átkeresztelte 669-esre.

Rajongói üzenetek

Aleksander Kalenik, a FlixBus szóvivője nem titkolja: a meghosszabbított 666-os járat elindításával cége a PKS által hagyott űrt próbálja betölteni és gdyniai busztársaságéhoz hasonló népszerűségre számít. Nem alaptalanul. A PKS korábban közölte: időről időre elárasztják a társaságot a 666-os járatot visszakövetelő levelek és üzenetek.

@cnn

Bus 666 is back on Poland's highway to Hel after it was scrapped due to complaints from Christian groups. The route will be operated by Flixbus and departs from Kraków, taking passengers north to the Hel Peninsula.

♬ original sound - CNN

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik