Foci

„Szalai Attilát jó játékosnak tartjuk, meglátjuk, lesz-e lehetőség megtartani”

Szalai Attila a Jagiellonia Bialystok ellen.
Weronika Morciszek/Eurasia Sport Images/Getty Images
Szalai Attila a Jagiellonia Bialystok ellen.
Szalai Attila a Jagiellonia Bialystok ellen.
Weronika Morciszek/Eurasia Sport Images/Getty Images
Szalai Attila a Jagiellonia Bialystok ellen.
A Pogon Szczecin vezetőedzője, Thomas Thomasberg sajtótájékoztatón közölte, hogy képlékeny Szalai Attila jövője a klubnál.

A dán szakember a Katowice elleni bajnoki előtt kapott kérdést a magyar játékossal kapcsolatban.

A védelem mindenképpen azon posztok közé tartozik, ahol erősíteni szeretnénk. Szalai Attila jelenleg kölcsönben szerepel nálunk, és jó játékosnak tartjuk. Meglátjuk, lesz-e lehetőség arra, hogy megtartsuk, egyelőre erről még nincs végleges döntés.

Ha nem marad, akkor más megoldásokat keresünk. Konkrét nevekről viszont nem szeretnék beszélni. Ahogy Attila esetében, úgy más játékosoknál is igyekszünk a lehető legjobb opciókat megtalálni”

– idézi a klub honlapja Thomasberget.

Szalai Attila januárban került kölcsönbe a lengyel klubhoz, amelyben 13 mérkőzésen szerepelt. A Hoffenheim játékosa nem tudta megvetni a lábát Németországban, a Hoffenheimben és kölcsönben a Freiburgban sem tudta beverekedni magát a csapatba. Tavaly ősszel a Kasimpasában, 2025 tavaszán a Standard Liége-ben játszott kölcsönben.

Kapcsolódó
A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
A kispesti futballklub közös megegyezéssel szerződést bontott az edzővel.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik