A Budakörnyéki Járásbíróság 2026. március 18-án hozott végzésben megszüntette a gyermekorvos letartóztatását, és az elsőfokú bíróság határozatáig bűnügyi felügyeletet rendelt el – tájékoztatta a 24.hu-t a Pest Vármegyei Kormányhivatal. A szóban forgó gyermekorvost és asszisztensét februárban bilincsben vitték el a rendőrök a dunavarsányi rendelőből. A gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adták be. A dunavarsányi gyerekorvos vállalta, hogy asszisztensével a valótlan tartalmú igazolásokat pénzért, illetve ajándékért cserébe állítja ki. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomozott az ügyben.
A korábban Dunavarsányban dolgozó doktornővel április végén kötött helyettesítési szerződést a délegyházi önkormányzat a gyermekorvosi feladatok ellátására.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal azt is írta lapunknak, hogy
a gyermekorvost az egészségügyi tevékenységtől nem, csak a kötelező védőoltások beadásától és az ezzel járó dokumentáció kezelésétől tiltották el.
A doktornő a „rendes oltást” kérő szülők gyerekeit beoltotta, erről Novák Hunor írt, miután néhány gyereknél vérvizsgálatokat végzett, és az eredmények igazolták, hogy a meggyanúsított orvos beoltotta a nem oltásellenes szülők gyerekeit.
Úgy tudjuk, Délegyházán megosztotta a szülőket a hír, hogy a korábban 10 kilométerre található Dunavarsányban praktizáló és letartóztatott doktornő újra rendel. Sokan nem szeretnék, hogy az orvos vizsgálja a gyerekeket, mások viszont örülnek, hogy újra van gyermekorvos a községben.
