Belföld

Nem fizetett a kocsmában, ezért megfojtotta, másnap átment a haverja, és kivette holttest zsebében lévő 600 ezer forintot

Nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség azt a 42 éves nyíregyházi férfit, aki megfojtotta az ismerősét Debrecenben. A megölt férfi pénzét elvevő társának bűnpártolás miatt kell felelnie.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyíregyházi férfinak az ismerőse segített szállást találni egy debreceni panzióban, mert az elkövető a városban akart dolgozni. A 42 éves férfi kivette a szállást, de nem talált munkát, viszont rendszeresen elment esténként az egyik belvárosi kocsmába.

Az ominózus este is a sörözőben volt, és később csatlakozott hozzá a későbbi áldozat is az ismerőseivel. Miután bezárt a kocsma, átmentek egy másik sörözőbe inni. Közben a férfi egyre agresszívebb lett, és többször is kötekedett ismerősével. Az elkövető és a sértett hajnalban távoztak a helyről, majd a 42 éves férfi felhívta az albérletbe a haverját, hogy elégtételt vegyen rajta, amiért lekezelő volt vele korábban a pultosok előtt. Emellett meg akarta szerezni a közös italozás alapján a férfira eső összeget.

Leitatta, hogy ne tudjon védekezni

A férfi tovább itatta az ismerősét, hogy még jobban lerészegítse és ne tudjon védekezni, de maga már nem fogyasztott alkoholt. Az elkövető felrótta a haverjának, hogy egész este csak ő fizette a számlákat, ezért pénzt követelt a férfitól. Az ismerőse elővett egy húszezer forintost, de a tettes ezt kevesellte, és még több pénzt követelt. A sértett azonban nem adott ennél több pénzt neki, ezért vitázni, majd verekedni kezdtek. Az elkövető többször is megütötte az ismerősét, majd megragadta a nyakát, és megfojtotta a férfit.

A lakásban kora reggel megjelent a tettes 46 éves ismerőse is. A két férfi bement az áldozathoz, akit megpróbáltak újraéleszteni, majd az ismerős elvette az áldozatnál lévő 600 ezer forintot, és távozott a helyszínről. Az elkövető még a lakásban maradt, majd 11 óra előtt a központi segélyhívó vonalon keresztül értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség 18 év fegyházbüntetést kért a minősített emberöléssel vádolt férfira, beismerés esetére, míg a bűnpártolással vádolt társára 2 év börtönt indítványozott.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik