Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatójának a neve is felmerült lehetséges oktatási miniszterként egy hónappal ezelőtt, ami sok egykori diákjában és szüleikben felszínre hozta az elfojtott érzelmeket.
„Úgy érzem, most már nem tudom tovább cipelni ezt a terhet. Anyaként kötelességem megtörni a csendet és arra buzdítani a többi szülőt és áldozatot, hogy vállalják névvel a velük történteket. Rubovszky Rita esetleges kinevezésének hírére nagyon sok elfojtott érzelem került a felszínre, rengeteg bántásban és megaláztatásban volt részük gyerekeknek, tanároknak, szülőknek, iskolai dolgozóknak egyaránt az ő igazgatói működése idején. Hangsúlyozom, nem politikai indíttatásból fordulunk a nyilvánossághoz, nem verbális lincselésről van szó” – mondta el a Népszavának Sugár Éva, akinek a lánya járt Patronába, amelyet Rubovszky igazgatóként vezetett 2011 és 23 között.
A lapnak több érintett beszámolt arról, hogy csak akkor ehettek, amikor az iskolai étkezés ideje volt, a tányéron levő ételt viszont az utolsó falatig meg kellett enni, aminek sokszor hányás lett a vége, később pedig súlyos evészavar alakult ki egyes diákoknál. A vécéhasználat is szigorúan szabályozott volt, amiből szintén voltak kellemetlen „balesetek”. Beszámoltak lelki abúzusról is az érintettek.
A lap megkereste Rubovszky Ritát.
Őszintén fölháborít, ami az elmúlt hetekben történik. Az iskola nem szubjektív dolog. Objektív tény, az igazgatóságom első hét évében 537 tanulói jogviszonnyal nőtt a gyerekek száma. A 12 évből az utolsó tízben egyetlenegy hatodikos lány nem ment el más iskolába. Minden iskolában van sok probléma, és minden vezető mögött van egy csomó érdeksérelem. De nehezen hiszem, hogy egy olyan iskolában, ahol nem érzik jól magukat a gyerekek és a szülők, a távozásom előtt 200 fős szülői bált rendez egy 70 fős szülői csapat 8 hónapon keresztül.
– mondta.
Az iskolai menzával kapcsolatos vádakat részben elismerte, mondván, azokat ő is örökölte.
„Én így vettem át az iskolát. Az iskolában főztek, finomat, egészségeset. Szülők százai tüntettek azért, hogy megtartsuk a saját főzőkonyhánkat, pedig nagy volt a ráfizetés. A nem szabad hagyni szabályt, hallva a panaszokat, két év után megszüntettem” – jelentette ki.
Rubovszky Ritát megkérdezték a miniszteri felkérésről is.
„A miniszterelnök úr is megmondta, több jelölt volt, köztük én is. Ha komolyra fordult volna, hogy engem kérnek fel, akkor megfontoltam volna a választ. Adtam elő már együtt a miniszter asszonnyal (Lannert Judittal, a szerk.), nagyon tisztelem a munkásságát, gratulálok neki, és szívesen segítek a hajót átállítani” – mondta Rubovszky.
