Szórakozás

Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet

Sorra róják le tiszteletüket egykori barátai és pályatársai a kedden elhunyt Scherer Péter előtt. Nemrég Sváby András is közös fotót tett közzé a néhai színésszel a Facebook-oldalán, akivel mint kiderült, egy közös projektjük is kilátásban volt.

Kapcsolódó
„Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
A hír megjelenése óta sorra búcsúznak tőle pályatársai, csodálói, illetve a színházak és alkotóműhelyek, melyeknél hosszú pályafutása során színpadra lépett.

Pepe egyszer megmentette az életemet. Sose beszéltem még erről, együtt szerettük volna elmesélni. Pepe lett volna az idei Útközben elmeséled, azaz a VIASAT-os/lakóautós műsorom harmadik évadának első utasa. Ott szerettük volna ezt felidézni. Minden meg volt szervezve, meglepetések és egy ünnepség, ahol a családdal közösen, csak Pepét ünnepelte volna a stáb. Pár hete beszéltünk egymással, vártuk ezt a közös kalandot. Köszönök mindent, Pepe. Örök hála! 🖤🖤🖤

– zárta sorait a műsorvezető.

19 fotó
Kapcsolódó
„Minden egyes tekercsnél, minden egyes újabb szónál vagy filmbéli fordulatnál volt egy története” – ilyen volt szinkronszínészként Scherer Péter
Báthory Orsolya szinkronrendezőt kérdeztük arról, milyen volt Scherer Péterrel együtt dolgozni filmszinkronokon.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik