Nagyvilág

Tusk és Magyar Péter látványosan átlépett Orbán Viktoron

Hegedüs Róbert / MTI
Donald Tusk lengyel kormányfő és Magyar Péter miniszterelnök közös sajtótájékoztatója Varsóban 2026. május 20-án.
Hegedüs Róbert / MTI
Donald Tusk lengyel kormányfő és Magyar Péter miniszterelnök közös sajtótájékoztatója Varsóban 2026. május 20-án.
Lelkesen fogadta a lengyel kormányfő Magyar Pétert Varsóban, ahová az első hivatalos külföldi látogatására érkezett. Kedden Krakkóban a visegrádi négyek együttműködésének kibővítéséről beszélt a magyar kormányfő, de ez Zeöld Zsombor szakértő szerint a másik három tagállamtól is függ. A lengyelek számára fontos volt Magyar Péter néhány kijelentése Ukrajnáról is – mostantól láthatóan ez a kérdés sem okoz majd konfliktust Budapest és Varsó között. Sőt, az energiafüggőség csökkentésében már a közeljövőben együttműködhet Lengyelország és Magyarország.

Magyarország tiszteletben tartja „az ezeréves magyar-lengyel barátságot” – emelte ki Magyar Péter Varsóban tett szerdai kijelentései közül a lengyel TVP World tévécsatorna, amely vezető hírben számolt be a magyar kormányfő látogatásáról. De fontosnak tartották azt is, hogy Magyar arról beszélt:

Ukrajnának minden lehetséges eszközzel joga van megvédeni területi integritását.

A kormányfőt lelkesen fogadta a fővárosban Donald Tusk, aki szerint a Tisza Párt győzelme az áprilisi választáson annak a bizonyítéka, hogy

vannak, akik megvédik az igazi értékeket.

A magyar miniszterelnök első hivatalos látogatásán abba a Lengyelországba érkezett, amely gazdaságát, népességét és katonai erejét tekintve is a Visegrádi Négyek legnagyobb és legerősebb tagja. A frissen hivatalba lépett kormányfő kedden Krakkóban a V4-ek együttműködésének erősítését ígérte, és kitért arra is, hogy a kooperációt akár bővíteni is lehetne Ausztriával vagy esetleg további államokkal.

Hegedüs Róbert / MTI Donald Tusk lengyel kormányfő fogadja hivatalában Magyar Péter miniszterelnököt Varsóban 2026. május 20-án.

Ennek kapcsán Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő a 24.hu kérdésére elmondta: „az esetleges bővítés aktualitását a négy kormány közösen határozza meg.”

Maga az ötlet nem először merül fel Budapesten sem, még talán Navracsics Tibor külügyminisztersége alatt volt arról gondolkodás, hogy a V4-eket bővíteni kellene, aztán ez elhalt

– tette hozzá Zeöld, aki szerint a visegrádi négyek kapcsán több, részben egymással párhuzamos dologról érdemes beszélni.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik