Tarr Zoltán, a frissen kinevezett társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook-oldalán közölt friss posztjában búcsúzott a színésztől. „Scherer Péter halála pótolhatatlan űrt hagy maga után” – írta.
A miniszter mellett számos pályatársa és csodálója is a közösségi médiában búcsúzott a színésztől, akiről azok a színházak és alkotóműhelyek is megemlékeztek, amelyek színpadán az utóbbi négy évtizedben fellépett.
Scherer haláláról egyik legkedvesebb kollégája, barátja, Mucsi Zoltán úgy fogalmazott Facebook-posztjában:
Drága Barátom, nem fog a nap ugyan úgy sütni, mint eddig. Már hiányzol! Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy. Scherer Péter méltósággal viselt hosszan tartó betegség után ma délelőtt végleg elaludt. Nyugodj békében drága Pepe
„Nem, nem, nem. Nem fogom fel, nem hiszem el. Nemrég még együtt ültünk a Centrál színházban és azon az összetéveszthetetlen hangodon meséltél valami világmegváltót” – írta Liptai Claudia megrendült Facebook-bejegyzésében.
Soha nem panaszkodtál pedig tudtuk, hogy beteg vagy aztán valahogy újra visszaköltözött az élet a szemedbe a szín a hajadba és ez mindannyiunkat boldogsággal töltött el. Sokkal sokkal szegényebb lesz a föld nélküled. Óriási veszteség járja át most a szívem. Sok erőt kívánok a csodás családodnak.
Veiszer Alinda búcsúposztjában 2024-es interjújukat idézte fel, és kiemelte, gyerekeik is mindig óriási mosollyal köszöntötték a színészt, ha találkoztak vele, „mert hát ő az összes kufli, Pofánka meg Hilda meg az isteni Béla bá, akik szerintem részben miatta lettek annyira sikeresek. De hát nem csak ezért mosolyogtak, hanem mert Péterből áradt a derű sokáig, persze nem mindig, és pont 2024 decemberében, amikor beszélgettünk, nem áradt, szokatlan is volt”.
Emlékszem, a Bárka színházban az egyik Egressy darabban egykerekű biciklit hajtott, és közben zsonglőrködött, hát isteni volt, micsoda képességek! Aztán láttam közelről, amikor Jancsónál improvizált a legendás páros, a Kapa meg a Pepe, és akkor jöttem rá, hogy ez lehetetlen amit ők tudnak
– írta az újságíró, hozzátéve: „Csak tolulnak az emlékek, mert igazából felfoghatatlan, hogy Scherer Péter nincs többé, egyszerűen nem akarom elhinni. Nyugodj békében, te zseni!”
Árpa Attila több posztot is szentelt Scherernek: míg az egyikben azt írta,
Sosem felejtünk! Mindig imádni fogunk!
Egy másikban azt fogalmazta meg: „Haragszom. Sírok.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Balsai Móni gondolatai ezek voltak:
Pepe! Pár hete az öltözőben, fogtuk egymás kezét és nem ezt beszéltük meg! Nem ezt ígérted! Bohóc filmes férjem, mindig váltunk… De mindig nagyon szerettük egymást! Most is csak viccből válunk! Nem tudok másképp… Nem…
Ganxsta Zolee azt írja: „Isten veled, Scherer Péter, vagyis Pepe, vagyis drága Bodri! Nagyon sok kellemes és vicces pillanatot adtál nekünk, örökre itt leszel az emlékeinkben! 😓🖤”
Puzsér Róbert úgy fogalmaz:
Scherer Péter váratlan halála hatalmas csapás a magyar színjátszásnak. Játékának rendkívüli hitelessége és lefegyverző improvizációs készsége kivételessé tette pályatársai közt. Olyan szerencsém volt, hogy tizenhat éve a Kovács Kristóf barátommal közösen írt Power Politizator című teleshop-paródiánkat, amelyet az akkor szép reményű LMP kampányfilmjének szántunk, volt alkalmam az ő és legendás partnere, Mucsi Zoltán részvételével elkészíteni. Büszkeséggel tölt el, hogy ismerhettem. Nyugodjék békében. A magyar nép hálás emlékezetében él tovább.
A Szuterén Kultúr-és Gasztrotér posztjában azt írja:
Nehéz most bármit is írni. Scherer Péter, mindenki Pepéje elment. Szeretett itt lenni, és mi is nagyon szerettük őt. Felejthetetlen volt minden szerepében. Ahogy a borról mesélt. Ahogy Weöres Sándor versét olvasta. Ahogy játszott A fajok eredetében, vagy a Karinthy-estjén, az Utazás a koponyám körül-ben. De számunkra leginkább, mint EMBER marad örökre emlékezetes. A figyelmével, a humorával, azzal a különös melegséggel, amit minden alkalommal hozott magával.
Juhász Anna bejegyzésében arról emlékezett meg, mennyi mindent adott Scherer Péter mindannyiunknak: „Nevetést, könnyeket, verseket, örök szerepeket, nem lehet, hogy ez a múlt. Egy hónapja beszélgettünk a költészetről Újpesten. Nem először, de az biztos, hogy ez az este is felejthetetlen volt. Mónival még beszélgettünk előtte, na, Pepe mellett nem fogunk szóhoz jutni, mert amit ő tud a versekről, ahogy ő improvizál, úgy csak kevesen. Így is lett. A kép jól kifejezi – nemcsak ezt az estét, hanem a viszonyunkat is: figyeljük, építkezünk belőle.
Fészket rakott az elmúlás tebenned? mondja Jónás Tamás verse. Lehet már így volt. Mégis, inkább Ady fejezi ki őt: »Aki úgy látja a világot, / Mint én – s óh, jaj, magát is benne, / Nincs elmúlás , halál, enyészet«
– írja.
Petiiii, nem erről beszéltünk még a télen, a francba már
– írta posztjában Vályi István , hozzátéve: „Most összetörtem, összetörtem, de nagyon. Én ezt nem értem, Peti. Ezt meg kell majd beszéljük odaát.”
Molnár Áron úgy fogalmazott, sok kulturális élménye kötődik Schererhez:
De mégis az utolsó élményem, amikor a XIII. kerületben bringáztál és rád köszöntem, odajöttél és mondtad, hogy mekkora dolog ez a társulat, amit csináltunk, milyen bátor vagyok és meg ne álljak. Nem állok meg, Pepe!
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház az egyik legjobb humorú színházi alkotóként emlékezett meg a színészről, az Operaház azt idézte fel, hogy az ő színpadukon is megmutatta sokoldalúságát.
Színes színészi pályának fontos pillanatait galériában szedtük össze:




Schererrel 2024-ben lapunk is készített interjút, mégpedig annak apropóján, hogy a Sport TV-ben adásonként beszélt NBA-sztárokról. Kollégánknak a kosárlabda eredendő szeretetéről, az apa-fiú kapcsolatról és arról mesélt, hogy mit mond el a pálya Stephen Curryről vagy a Görög Szörnyről, Giannis Antetokounmpóról.

