[FN, MTI-Eco] Az ősszel viszik a parlament elé az új beruházásösztönzési csomag keretében kidolgozott intézkedési javaslatokat - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten. A miniszter hozzátette: ahol szükség van, ott
törvénymódosításra kerül sor. Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára elmondta: december 31-jével megszűnik a nagyberuházók jelenlegi adókedvezménye. A miniszter szavai szerint a január 1-jén hatályba lépő csomag legfontosabb eleme az európai uniós elvárásoknak megfelelő befektetési adókedvezményrendszer, a direkt költségvetési támogatás, valamint egyszerűbb bürokratikus eljárások bevezetése. A miniszter beszámolt arról, hogy az adókedvezmény mértéke az adott évben eszközölt befektetések mintegy 20 százalékára jön ki, az explicit támogatás összege pedig évente maximum 20-30 milliárd
forint. Csillag István elmondta: a kormányzat célja, hogy jövőre a bruttó hazai termék (GDP) arányos beruházás elérje a 10 százalékot.
Hozzátette: az idén az üzleti beruházások negatív irányba tartanak. Mint mondta, a következő négy évben 10-12 százalékos GDP-arányos beruházás elérése a cél. A miniszter hangsúlyozta: a csomag nem kizárólag a külföldi
befektetők támogatását, ösztönzését szolgálja.
Ajánlott videó
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 21:17 Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak
- 21:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 28.
- 20:40 Foci-vb: Dél-Afrika – Kanada 0-1 (élő)
- 20:09 Történelmi mélyponton a Velencei-tó vízszintje: Agárdon 47 centit mértek
- 20:00 Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 19:26 70-120 millióért viszik az átlagos balatoni ingatlanokat
- 19:21 Végignézhette az egyik gyermek édesapja a bükkábrányi halálos autóbalesetet
- 19:21 A foci-vb legnagyobb szenzációja lenne: a svéd rúdugrófenomén szerint hamar elvéreznek Mbappéék
- 18:22 Elsőfokú vízkorlátozás lép életbe Pátyon
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 18:08 Százéves Hollywood trollkirálya, akinek még a Star Wars sem volt szent – Mel Brooks karrierje képekben
- 17:53 Két kisfiút mentettek ki a romok alól Venezuelában
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 13:37 A Védvonal vezetője megvonta a hétvége mérlegét
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 13:09 Új szelek fújnak: Kunetz Zsombort behívták a közmédiába
- 09:29 Magyar Péter a kormány első 50 napjának eredményeiről: Sokkal több felszabadult és mosolygós embert látni az utcákon
- 16:20 Hatos lottó: itt vannak a június 28-i nyerőszámok
- 12:00 Hőhullám, indiai tűzfúvók, király fotózkodás a hét képein
- 16:57 Szerdáig marad a pokoli hőség, csütörtökön érkezik a hidegfront
- 14:35 Elzárja a pályát egy meghibásodott InterCity, ezért késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
