Belföld

Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét

Menczer Tamás / Facebook
Menczer Tamás / Facebook

Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt! Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot! A sorokat rendeztük

– írta Menczer Tamás a Bencsik Andrással közösen készült fénykép alá a Facebookon, miután a parlamentből kieső fideszes képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét. A korábban szűnni nem akaró fideszes belháború egyik fejezete így nyugvópontra tért.

Bencsik a Demokrata Kör című műsorban olvasott be Menczernek, amiért Balásy Gyula nyakába varrta a kétharmados kudarcot. Az újságíró úgy fogalmazott: „ha valakinek, akkor neki hallgatnia kéne. Balásy Gyula nem az oka a bukásnak, hanem az egyik tünete annak a kétségbeesett rémületnek, amit a bukás okozott az emberekben”.

A Demokrata főszerkesztője azt üzente a Fidesz egykori kommunikációs igazgatójának, hogy

ott kezdődik a gyógyulás folyamata, hogy kedves Tamás, te is szembenézel a saját szemétségeiddel, a saját disznóságoddal, a saját brutalitásoddal, mert nem lehet így viszonyulni egymáshoz.

Menczer Tamás Bencsiknek azzal szólt vissza:

a velem kapcsolatos mai hírekre csak ennyit: bolondokkal ma nem foglalkozom.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik