Összesen 48 személy ügyét terjesztette fel Varga Judit Novák Katalinhoz, 3 esetben javasolták a kegyelem megadását. Április 27-én visszaérkezett a leirat, amelyen az látszik, hogy az államfő öt kegyelem megadásáról határozott, ebben már benne van K. Endre kegyelme. Ezt az igazságügyi miniszter még aznap ellenjegyezte. Magyar Péter szerint különösen furcsa ez a gyorsaság, hogy még aznap ellenjegyezték, kikerülve ezzel a szolgálati út betartását.
Tuzson Bence egy határozatban külön kérte, hogy Ferenc pápa látogatásáig kerüljön fel a kérvény a Sándor-palotába, hogy addig Novák Katalin döntést tudjon hozni.
2023 szeptemberében 22 személy ügyében született kegyelmi döntés, ekkor kapott kegyelmet a Hunnia-ügyben Budaházy György, akinek a kegyelmét Varga Judit szintén nem javasolta. Tíz esetben, melyek közt ott van K. Endre és Budaházy György ügye is, nem javasolt kegyelmet az igazságügyi miniszter. Ez a két ügycsoport találkozott a Sándor-palotában, a köztársasági elnök megfordította Varga Judit döntését, és kegyelmet adott, amit az akkori igazságügyi miniszter ellenjegyzett.
Kikerülték a szolgálati út betartását, így a miniszter kabinetjének esélye se volt felhívni Varga Judit figyelmét arra, hogy a felterjesztéssel ellentétes döntés született.